FőoldalÜzletBionikai Innovációs Központ Budapesten
2014. március 19., szerda ::

Bionikai Innovációs Központ Budapesten

A Pázmány és a Semmelweis Egyetem együttműködésével létrejövő Bionikai Innovációs Központ (BIK) megalapításának támogatásáról döntött a Magyar Kormány. Az 5 milliárd forintos támogatást a Kutatási Technológiai és Innovációs Alap biztosítja. Legfőbb cél, hogy az újonnan létrejövő Központ megteremtse, vezérelje és katalizálja a hazai bionikai innovációs hálózat kialakulását és sikeres működését

Ennek köszönhetően új termékek és szolgáltatások jelenhetnek meg mind a hazai, mind a nemzetközi piacon, melyek átalakítják az elkövetkezendő években az egészségipar, az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem és a biztonságipar technológiáit. A most induló projekt egyedülálló, mert szervezett oktatási–kutatási–fejlesztési–innovációs és piacépítési stratégiát egyaránt kidolgoz és valósít meg.

Az elmúlt ötven év harmadik csúcstechnológiai forradalmának vagyunk a kezdetén. Az integrált áramköri technika és az erre épülő elektronika–számítástechnika-információs technológia, majd a biotechnológiák után – a kettő egy sajátos találkozási pontján, ahol az elektromágneses terek és a molekuláris biológiai folyamatok interakcióba lépnek – kibontakozik egy új tudás, új technológiákkal, aminek következtében hamarosan gyökeresen új termékek és szolgáltatások jelennek meg a piacon. Ilyenek például a Bio-chip-ek, a protézisek, a kvantitatív új képalkotók, a permanens szimbiózisok, a rádiófrekvenciás diagnosztika és terápia illetve a genetikai diagnosztika és terápia, valamint az e technológiákra épülő diagnosztikák és terápiák.

A hazai gazdaság és az Európai Unió egyik legjelentősebb kitörési pontja a tudásintenzív, magas hozzáadott értéket igénylő ágazatok fejlesztése. Koncentrált oktatási-kutatási-innovációs és piacépítő intézkedésekkel, valamint aktív nemzetközi együttműködésekkel Magyarországon az innováció és az ipari fejlődés egyik fontos bázisa lehet a bionika, amely az Új Széchenyi Terv kiemelt prioritásai közül több ágazatot is érint, elsősorban az egészségipar, az élelmiszerbiztonság, a környezetvédelem, a mezőgazdaság és a védelmi ipar területén, valamint része a Magyar Növekedési Tervnek is.

A siker egyik kulcsa a bionika már megindult hazai oktatása: a központ szakmai utánpótlását a Pázmány és a Semmelweis Egyetemeken megindított, Európában úttörő molekuláris bionikai képzés biztosítja. Az itt végző mérnököknek olyan innovatív találmányok juthatnak eszükbe, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.

Egy közepes ország, szerényebb GDP-vel és mozgósítható új tőkével általában akkor tud eséllyel indulni egy csúcstechnológiában, ha

  • a különleges tudás kutatási alapjai és szervezett oktatási formái kialakultak a technológia kibontakozásának kezdetén,
  • nem igényel nagy beruházásokat sem a fejlesztés, sem a gyártási technológia,
  • az ország működése a mindennapi életben is fel tudja használni majd a termékeket és szolgáltatásokat,
  • adottak a nemzetközi együttműködések személyi és intézményi feltételei,
  • szervezett oktatási–kutatási–fejlesztési–innovációs és piacépítési stratégiát dolgoznak ki.

Adottságaink kedvezőek:

  • az alaptechnológia nem igényel nagy volumenű beruházást,
  • nemzetközi versenyelőnyünk van az egyetemi oktatás terén,
  • az alapkutatási háttér nagyrészt megvan, vagy meglévő kooperációban elérhető,
  • néhány magyar cég már a világpiacra termel.

Itt van az az idő, amikor egy nagyvonalú kormányzati program – viszonylag kis ráfordítással – egy új ipari kultúra alapjait teremtheti meg.

A kormányzati cél

  • A magyar bionikai ipar mint az Új Széchenyi Terv egyik csúcstechnológiája nemzetközi kitörési feltételeinek megteremtése.
  • Ennek előfeltételeként annak a kibontakozó – és nemzetközileg Európában úttörő – egyetemi oktatási–kutatási kultúrának (Molekuláris bionika szak) a támogatása, amely a magasan képzett munkaerőt biztosítja és itthon tartja.
  • Azoknak a háttéripari kutatásoknak a támogatása (nemzetközi résztvevőkkel is), amelyek egyben néhány év múlva a magyar egészségügy, agrárium, környezetvédelem és biztonsági ipar számára meg tudják újítani a nagyrészt lecserélésre kerülő orvosi technológiákat (a laborvizsgálatok 16%-át kitevő gyorsdiagnosztika (POC), az élelmiszertermelési és ipari ellenőrzés, valamint a környezetvédelem és a nemzetvédelmi technológiák területén).
  • Ez által az exportorientált gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés, egyben a hazai innovatív alkalmazás egy új, korszerű szegmense is létrejön.

A projekt konkrét célja és tartalma

A Bionikai Innovációs Központ létrehozása indító motorja a kibontakozásnak. A Klinikák és a Pázmány Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara tőszomszédságában, a Józsefvárosban, első lépésben mintegy 5000 nm-en épül fel a kormány 2011/2013 (XII.29) sz. kormányhatározata alapján a Bionikai Innovációs Központ. Ezzel párhuzamosan indul el a Központ szervezetének és tartalmi részének kidolgozása, az egyes kutatások beindítása. Ez a Központ egyben katalizátora is lesz a környezetében kialakuló Bionikai Ipari Parknak, amely alapvetően szintén a Klinikák és a Központ közelében épül fel.

A bionikai ipar fejlődéséből következő gazdasági növekedés várható eredményei

  • Magas hozzáadott értékű munkahelyek sokaságának megteremtése
  • Az egészségügy technológiai váltás költségeinek jelentős csökkentésével és egy részének hazai termelésből való kielégítése
  • Mindez erős nemzetközi kooperációval jelentős hatást gyakorol a hazai egyetemi oktatási, kutatási fejlesztési és innovációs tevékenységek megújítására és fejlődésére
  • Fontos cél a magyar bionikai ipar nemzetközi kitörésének feltételeinek megteremtése, és a kibontakozó, nemzetközi tekintetben is úttörő egyetemi oktatási kultúra erősítése – a molekuláris bionika szak –, amely a magasan képzett munkaerőt biztosítja és itthon tartja
  • A már bizonyított magyar bionikai ipari szegmensek kibontakozásának ösztönzése és helyzetbe hozása, valamint új spin-off cégek létrejöttének támogatása
  • Ösztönözni annak a háttériparnak a megteremtését (nemzetközi résztvevőkkel is), amely egyben középtávon a magyar egészségügy számára helyi beszállítóként és innovátorként is kedvező áron tudja megújítani, majd eszközökkel ellátni a folyamatosan fejlődő orvosi technológiát

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény