FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: fejlesztőközpont

fejlesztőközpont

A Continental ADAS üzleti egységéhez tartozó budapesti 100. munkatársat a német vezetőkkel együtt köszöntötték a fizikai és a digitális térben

Az amerikai cég alkalmazásait, illetve az általa gyártott eszközöket használja a Boeing, a Tesla, az Apple, a Sony és a Gilette is

A társaság 37 milliárd forintos beruházása várhatóan 2021-ben készül el. A bővülő központ a Bosch csoport egyik legjelentősebb gépjárműelektronikai kutató-, fejlesztő- és tesztközpontja

Egy évvel a B&R (Bernecker + Rainer Industrie-Elektronik GmbH) felvásárlásának bejelentését követően az ABB azt tervezi, hogy 100 millió eurós beruházással csúcstechnológiai szintet képviselő innovációs és képzési campust épít a B&R székhelyének otthont adó felső-ausztriai Eggelsbergben. Az ABB több mint 130 éves történetében ez lesz a legnagyobb organikus beruházása az ipari automatizálásba, amely 1000 új csúcstechnológiai álláshelyet teremt majd Ausztriában

A Continental budapesti gyárában még július közepén kezdte meg a működését a gyártási rendszereket támogató szoftverfejlesztő központ, azonban csak most adták közre a hírt

Május 9-én hivatalosan is felavatták a budapesti Corvin-negyedben megépült Nokia Skyparkot, amely Magyarország egyik legnagyobb informatikai és telekommunikációs kutatás-fejlesztési központja lesz. Amellett, hogy a komplexum a Nokia Globális Technológiai Központjának ad otthont, a nagy múltra visszatekintő Nokia Bell Labs hazai kirendeltsége is itt végez kutatómunkát. A budapesti Nokiánál már több mint 2000-en dolgoznak, sokan közülük a világszínvonalú technológiai fejlesztéseken

Globális fejlesztési projekteken dolgoznak a magyar mérnökök

Kína piacvezető távközlési informatikai szoftverfejlesztője, az AsiaInfo Törökbálinton, a Telenor székházában nyitja meg európai támogatóközpontját

A világ egyik vezető távközlési berendezés és hálózati megoldás szállítója, a jövőre 30 éves ZTE Corporation, amely két éve a magyar kormánnyal kötött megoldás keretében Budapesten hozta létre egyik globális hálózatüzemeltető központját (Global Network Operations Center – GNOC), most még nagyobb figyelmet szentel magyarországi ügyfeleinek

1,5 milliárd forint összegű kutatás-fejlesztési beruházást valósít meg Kecskeméten a gépipari és elektronikai rendszereket gyártó a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. A projekthez a cég az Új Széchenyi Tervből 658 millió forintos támogatást kapott

1. oldal / 2

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény