FőoldalÜzletStratégiai megállapodás a Samsunggal is
2013. szeptember 20., péntek ::

Stratégiai megállapodás a Samsunggal is

A Kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá az okmányt a Samsung jászfényszarui televíziógyárában, ahol egyúttal a vállalat új gyárépületének alapkövét jelképező fát ültettek el a felek

A nemzetgazdasági miniszter az aláírási ünnepségen elmondta: „A Samsung több mint két évtizedes magyarországi története során folyamatosan növelte beruházásait, fejlesztette termelését és vált ezáltal az egyik legnagyobb és legismertebb külföldi vállalattá hazánkban. Az új gyártóegység alapkövének letétele azt bizonyítja, hogy a vállalat hosszú távra tervezi magyarországi jelenlétét. Ezért a Magyar Kormány és a Samsung, az együttműködésben rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében, stratégiai megállapodást kötött."

A koreai részről a szerződést Kyu-Jin Lee, a jászfényszarui Samsung gyárnak elnöke írta alá. Ő ezzel összefüggésben így fogalmazott: „A hamarosan új egységgel bővülő televíziógyár idén ünnepli alapításának 24. évfordulóját, az elmúlt közel negyed évszázad során fejlődése a magyarországi elektronikai- és tévégyártás egyik sikertörténetévé vált. Ez a telephely ma Európa legnagyobb, továbbá a világ egyik legmodernebb tévégyára. Gyárunk világszinten kiemelkedő fontosságú az anyavállalat számára. Mérnökeink évről évre olyan gyártástechnológiai fejlesztéseket visznek véghez, amelyeket utána a világ összes Samsung gyárában alkalmaznak. Vállalatunk Magyarországon közel 3 000 főt foglalkoztat, az eddigi hazai beruházások mértéke megközelíti a 160 milliárd forintot, és tevékenységünkkel nagyban hozzájárulunk a hazai GDP növekedéséhez."

Mivel Dél-Koreában régi hagyomány az örökzöld növények ültetése, amelyek a koreai kultúrában a növekedést és az időtlenséget szimbolizálják, alapkőletétel helyett örökzöld ültetésére került sor az eseményen. A 22 000 négyzetméter alapterületű V3 gyáregység alapításával a vállalat célja a termelés hatékonyságának növelése. A közel 30 millió USD mértékű beruházással a Samsung mintegy 100 új munkahelyet teremt Jászfényszarun.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény