Cikkek
Mobilhálózati kapcsolatok tervezése Raspberry Pi és Arduino platformokon

A SparqEE által kifejlesztett, új CELLv1.0 egy azonnal használható platform, amellyel a globális mobilszolgáltatások is bevonhatók a projektekbe. Tervezése során az volt a cél, hogy a mobilszolgáltatások ugyanolyan széles körben elérhetők legyenek a fejlesztői közösség számára, mint a Bluetooth vagy a WiFi
Energia menedzsment konferencia a WAGO szervezésében

Május végére szervezte meg a WAGO az energia menedzsment konferenciáját, ahol nemcsak a cég eszközeiről hallhattak érdekes előadásokat a résztvevők, hanem a meghívott előadók ismertették a cég termékeivel elért üzleti sikereiket is
Okostelefon Akadémia a Millenárison

Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a Millenáris D csarnokában az Okostelefon Akadémia. A résztvevők megismerkedhettek az előadók jóvoltából az okostelefonok olyan funkcióival is, melyeket eddig nem használtak, a gyártók és a szolgáltatók pedig bemutatták új készülékeiket
Újdonságok a Tektronix műszerkínálatából

Ahogy azt megszokhattuk, a Tektronix Inc. minden évben újabb és újabb, egyre nagyobb teljesítményű mérőműszerrel jelentkezik a piacon
Hitachi új disztribútorral, okostársadalom megoldásokkal

A gyártó és az új disztribútor célja a japán cégcsoport innovatív okostársadalom-megoldásainak bevezetése a magyar piacra – a fejlett Hitachi storage rendszerekre építve
Folyadékadagoló rendszerek pontos adagolással, gyors és egyszerű programozással

A Nordson EFD, a precíziós folyadékadagoló rendszerek világelső gyártója a bármely gyártási műveletbe könnyedén integrálható, automatizált folyadékadagoló rendszerek új sorozatával jelentkezik. A PRO-sorozat a képfeldolgozást és a lézeres magasságérzékelést a zárt hurkú kódolással integrálva teljes körű automatizált megoldást kínál, amely gyorsan rendszerbe állítható, egyszerűen programozható és működtethető, továbbá speciális adagolási képességeket biztosít
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
National Instruments
-
A pendrájv sem csodaszer!





