FőoldalRendszerintegrátorEnergia menedzsment konferencia a WAGO szervezésében
2015. június 09., kedd ::

Energia menedzsment konferencia a WAGO szervezésében

Május végére szervezte meg a WAGO az energia menedzsment konferenciáját, ahol nemcsak a cég eszközeiről hallhattak érdekes előadásokat a résztvevők, hanem a meghívott előadók ismertették a cég termékeivel elért üzleti sikereiket is

Fodor Róbert, a WAGO értékesítési vezetője köszöntötte a résztvevőket és bevezető előadásában az energia menedzsment aktuális kérdéseiről beszélt.

Buskó Gábor, a WAGO technológia és eszközkínálatát mutatta be az energia menedzsment területén. A cég minden felmerülő problémára felkészült az energia menedzsment területén, mindenre van megfelelő moduljuk, melyek minden elterjedt interfészen keresztül tudnak kommunikálni. A nem elektromos mérésekre – mint például a víz, gáz, vagy hőmennyiség mérésére – is rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök.

A németországi mindennapokról Vadim Gillert a WAGO Kontakttechnik GmbH munkatársa tartott előadást. Példákon keresztül ismertette, hol, milyen eszközök alkalmazásával milyen mértékű energia megtakarítást sikerül eszközölnie megrendelőiknek. Németországban megéri energia menedzsment eszközöket beépíteni, hiszen, ha a cég megszerzi az ISO50001-es minősítést, akkor adó visszatérítésre is jogosult lesz.

Kollár Géza Péter és Lovász Lajos az ELMŰ-ÉMÁSZ-MÁSZ Társaságcsoport kollégái a cégcsoport új szolgáltatásairól tartottak előadást, így a megújult műszaki szolgáltatásokról is, melyek már nemcsak Magyarországon érhetők el a megrendelőknek. A cégcsoport jogosult energetikai auditok végzésére is, így már a magyar cégek is megszerezhetik az ISO50001-es minősítést.

Szántó Tamás a TNT Rendszerek Kft. ügyvezetője a TV2-nél telepített energia menedzsment rendszert mutatta be, mely képes felügyelni a stúdiók és épületek energiaellátását és szükség esetén be is avatkozni, majd a mért adatokat kiértékelni és archiválni, valamint elszámolásokat készíteni a bérlők felé.

A WAGO honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény