FőoldalSzerzőinkELEKTROnet Online

Nem álom a CO2-kibocsátásmentes autó

Elkészült a prototípusa, és hamarosan európai tesztkörútra indul az első, a jármű szén-dioxid-kibocsátását akár 50%-kal csökkentő Greenion technológiával felszerelt autó. A magyar feltaláló ötletén alapuló technológia elterjedése forradalmat hozhat a járműgyártásban, és a cégnél tapasztalt jelentős érdeklődés is arra utal, hogy a fejlesztésben hazai és nemzetközi cégek és szervezetek is fantáziát látnak

69 százalékos bevételnövekedés az első félévben

A Huawei fogyasztói üzletága továbbra is jelentős növekedést könyvelhet el: 2015 első félévében a teljes bevétele meghaladta a 9 milliárd dollárt, amely az előző évi értékhez képest 69 százalékos növekedést jelent. Ez az összeg a Huawei Technologies teljes bevételének 32 százalékát tette ki, ami az előző év azonos időszakában 24 százalék volt. A Huawei mobiltelefon üzletági bevétele az idei első félévben elérte a 7,2 milliárd dollárt, amely 87 százalékos emelkedés az előző üzleti év azonos időszakához képest. A vállalat 2015. június 30-áig összesen 76 687 szabadalmi kérelmet nyújtott be, ezek közül 18 ezer volt készülékekkel kapcsolatos

Hozta az elvárt eredményeket az ABB a második negyedévben

„A negyedévben folytattuk a Next Level stratégiánk következetes végrehajtását, a kedvezőtlen piaci tendenciák ellenére is sikerült növelnünk az árbevételt, és nőtt a részvényenkénti hozam is" – mondta Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója

Digitális amnézia: már az emlékeinket is az eszközeinkre bízzuk

A "Google Effect", vagyis digitális világunk hozadéka, melynek köszönhetően az információk halmaza elérhető online, beleértve személyes adatainkat is, hatással van a memóriánkra, derült ki a Kaspersky Lab új kutatásából. A tanulmány megállapította, hogy az európai internethasználók többsége nem emlékszik a fontos telefonszámokra, sem a gyermeke számára (53%), sem a gyerekek iskoláinak (90%) vagy a munkahelyének (51%) a telefonszámára. Körülbelül a harmaduk nem tudta felidézni a partnere számát, és 10-ből 4-en nem emlékeztek gyerekkori otthoni vonalas telefonszámukra

Mire érdemes odafigyelni generátorok vásárlása során?

A generátorokat, azaz áramfejlesztőket széles körben alkalmazzák. Jó szolgálatot tesznek olyan helyeken, ahol nem érhető el vezetékes elektromos áram, de kiegészítő forrásként is használhatóak, hálózati árammal kombinálva. Az utóbbi esetben hálózati kimaradás esetén kézi vagy automatikus úton beindíthatják az áramfejlesztőket. Átmeneti tárolókat, akkumulátorokat is töltenek generátorokkal

Hatékony és megbízható professzionális klíma

Bemutatta legújabb, változó hűtőközeg-áramú (VRF) professzionális légkondicionálóját, a Multi V S-t az LG Electronics. A berendezést kimondottan kis és közepes helyiségek hűtésére tervezték, a kompakt és könnyű modell hatékony fűtést és hűtést szavatol, rugalmas telepítési lehetőségekkel. A Multi V S kivételesen energia-hatékony, megbízható készülékként segíti a működési költségek csökkentését, illetve kiváló megtérülést biztosít

Új nagy teljesítményű Dell PowerEdge szerver

A Dell bemutatta a 13. generációs Dell PowerEdge szerverkínálatának legújabb tagját, a PowerEdge C6320-at, amely tovább feszegeti a nagy teljesítményű informatika (HPC) és a Big Data határait. A PowerEdge C6320 akár kétszer nagyobb teljesítménynövekedést biztosít a vezető HPC teljesítménymutatók alapján. Emellett az új szerver a számítási és tárolási képességek megfelelő, költséghatékony ötvözetét nyújtja egy kompakt, 2U méretű házban. Így lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy biztosítsák az erőforrás-igényes munkaterhelésekhez szükséges feltételeket

Okosodnak a magyar bevásárlólisták is

„Okosodnak" a magyar háztartások; az átlagos családban 19 elektronikai eszköz található, amely hárommal több, mint tavaly – jelentette a Samsung július elején nyilvánosságra hozott Techonomic Index 2015 kutatása. A felmérés most nyilvánosságra hozott újabb adataiból kiderül: Magyarországon minden háztartásban van legalább egy mobiltelefon, szinte mindenhol van számítógép vagy laptop (97 százalék), TV (97 százalék), konyhai és takarítóeszköz (98 és 99 százalék)

Bemutatkozik az Arduino Yun Mini

Az új Arduino Yun Mini beépített WiFivel van ellátva, melyet az Atmel ATmega 32u4 mikrokontrollegység hajt meg. Továbbá érdemes tudni, hogy Qualcomm Atheros AR9331 processzorral működik akár 400 MHz-en

Még nagyobb rendelkezésre állás és skálázhatóság

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE Linux Enterprise 11 Service Pack 4. A 2009-ben megjelent SUSE Linux Enterprise Server 11 képességeit kiegészítő csomag segítségével a vállalatok egyszerűen kihasználhatják a legfrissebb hardverek számítási kapacitását és különféle újításait. A skálázhatósághoz kapcsolódó fejlesztéseknek köszönhetően pedig olyan nagy számítási igényű feladatokat is elvégezhetnek a SUSE Linux Enterprise 11 rendszereken, mint például a memóriában futó adatbázisok kezelése

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény