ELEKTROnet Online
Teljesítmény, gazdaságosság, helyi frissítés

Rendkívül gazdaságos úgy AOI eszközt vásárolni, hogy csak a jelenleg szükséges teljesítményt tartjuk szem előtt, maga az eszköz pedig a jövő igényeihez mérten továbbfejleszthető. Ez a gondolkodás állt a Yamaha új megoldása, az YSi-V 5M automatizált optikai ellenőrző rendszer fejlesztése mögött
Mérnöki kihívások és trendek 2016-ban

A napi rutin feladatok mellett nehéz lépést tartani a változásokkal, és megfelelni a mérnöki kihívásoknak. Az NI TrendWatch 2016 egy összefoglaló tanulmány, amely alapos betekintést nyújt abba, hogy milyen technológiai fejlődés várható 2016-ban, szinte minden iparágban
Sikeres tőkebefektetést zárt a HandInScan

A Perion Kockázati Tőkealap 411 millió forintot fektetett be az innovatív egészségügyi technológiát fejlesztő HandInScan Kft.-be. A befektetés fő célja az új piacokra jutás és a további fejlesztések felgyorsítása
Villamosmérnökök, elektromérnökök és gépészmérnökök támogatása

Az RS Components által fejlesztett DesignSpark egy tervező ökoszisztéma, amely minden mérnök számára lehetővé teszi az innovációt. A DesignSpark mérnökökből álló online közösséget is magába foglaló honlapja rengeteg ingyenes eszközt, műszaki adatlapot és fejlesztési erőforrást kínál. Rendkívül naprakész és egyedi tartalmakat biztosít: a felhasználók cikkeket olvashatnak az iparág legújabb termékeiről, értékeléseket írhatnak azokról, megoszthatják egymással tudásukat, és ingyenes tervezőszoftvereket tölthetnek le. Az RS-vállalat eredetileg a villamosmérnökök közösségének szánt erőforrásként alkotta meg, de napjainkra a tervezőmérnökök támogatására szolgáló professzionális eszközökkel bővítette ki a portfóliót
Magyar nyelvű szerszámgép tanfolyam a Siemenstől

A vállalat hajtástechnika üzletága a hazai piac igényeire reagálva 2016 januárjától magyar nyelven is indít Sinumerik szerszámgépes tanfolyamot. A képzésre elsősorban autóipari beszállítók és fémipari alkatrészeket gyártó vállalatok műszaki karbantartói és üzemi mérnökeinek jelentkezését várják
Nehéz év vár az Androidra

Elavult verziók, biztonsági rések, az interneten terjedő és előre telepített kártevők – a G Data előrejelzése szerint ezek várnak az androidos telefonokra ebben az évben
Dugaszolható csatlakozók háromdimenziós mérése

A Goepel bemutatta a 3D∙EyeZ szenzorrendszert, ami árnyékmentes méréseket kínál különféle elektronikai gyártási feladatoknál. A forrasztott kötésekhez és alkatrészekhez kapcsolódó minőségirányítási feladatok mellett a csatlakozóbeültetési 3D perifériális vizsgálat is lehetséges a NYÁK-oknál. Az x és y tengely mentén a görbület érzékelésén túl a 3D∙EyeZ modul a kivezetések magasságának mérésére is alkalmas
Rendszergazdák 5+1 újévi fogadalma

Informatikus berkekben minden év elején előkerül az a poén, hogy „My new year’s resolution is 1920×1080.” Aki azonban szeretné egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni a napi munkáját, az hasznosabb dolgokat is megfogadhat. A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet szakértői elmondják, tapasztalataik szerint milyen fogadalmakat érdemes tenniük idén az informatikai szakembereknek
A Dell újdonságai a CES 2016-on

A Dell a CES 2016-on bejelentette, hogy bővíti a Latitude vállalati termékcsaládját. Az üzleti ügyfelek igényeinek megfelelően az új modellek a piacvezető biztonsági, felügyeleti és a megbízhatóságot garantáló funkciókat olyan tulajdonságokkal egyesítik, mint a lenyűgöző formavilág, InfinityEdge kijelző és a prémium alapanyagok. A Latitude és az UltraSharp kijelző sorozatot érintő újítások a vállalat sikeres XPS szórakoztató-elektronikai termékcsaládjára épülnek, és a Dell történetének legátfogóbb termék átalakítását jelentik az üzleti kategóriában. Egyúttal alátámasztják a vállalat törekvését, hogy páratlan felhasználói élményt biztosítson napjaink sokat utazó üzletembereinek
ABB: földgázban is nagy

Az ABB az azerbajdzsáni földgázt közvetlenül Európába szállító, 1 850 km hosszúságú Transzanatóliai Földgázvezeték (TANAP) építése kapcsán nagy volumenű megbízást nyert el. A megbízás értelmében az ABB vezérlési infrastruktúrát fog szállítani, amely a biztonságos és megbízható üzemelést szolgálja a vezeték teljes élettartama során
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments




