Dr. Sipos Mihály
Az Apple szupergyárat épít

A legutóbbi hírek szerint az USA-ban kívánják növelni gyártókapacitásukat
Az Intel 64 bites ARM chipeket is gyárt

Az Intel az Altera számára is megnyitja chipgyártó egységeinek kapuját és 64 bites ARM lapkákat készít majd legmodernebb gyártósorain
Lemondott a Synergon igazgatótanácsának elnöke

Jutasi Zoltán Zsolt helyére Gansperger Gyulát választotta tagjai közül a testület
Eladja a lengyel tévégyárát a Toshiba

Az eredeti elképzeléssel szemben nem bezárta, hanem eladta lengyelországi tévékészülék-üzemét a japán Toshiba
Újszerű Volvo megoldás az áramtárolásra

Mint azt az ELEKTRONET idei 5. számában leírtuk, az elektromos, hibrid autók sikerének egyik kulcsa az akkumulátorok súlyának, méretének csökkentése. A svédek egészen újszerű megoldást találtak ki
A Samsung magyarországi k+f központ felépítését mérlegeli

A Külügyminisztérium közleménye szerint az ipari óriásnál mérlegelik egy K+F központ magyarországi létesítését, amely jól képzett magyar szakemberek részére teremt munkahelyet
Egy pénzügyi guru szerint csődbe mehet az Apple

Marc Faber neves svájci befektető szerint az Apple akár csőd közelébe is kerülhet, és az 1976 óta működő amerikai nagyvállalat kivonulhat a technológiai piacról
Felszámolás alá került a magyar Samsung egyik milliárdos beszállítója

Megrendelés hiányában kilátástalan helyzetbe került a petőfibányai CU Electronics Europe Kft., amely fénykorában a magyarországi Samsung tévégyárának egyik legfontosabb beszállítója volt. A társaság 2011-ben még 7 milliárd forint feletti árbevételt produkált
KSH, 2013. VIII. hó: az elektronikai ipar fekete hónapja

A KSH most közzétett adatai alapján 2013 augusztusában az ipari termelés volumene 1,4%-kal maradt el az egy évvel korábbitól
Új Infineon beruházás Cegléden

Közel 20 Md Ft (65,6 millió euró) értékű beruházást valósít meg Cegléden az Infineon Technologies vállalatcsoport
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments