FőoldalRendszerintegrátorKészen állnak az éles üzemre az új HÉV-ek San Franciscóban
2017. december 21., csütörtök ::

Készen állnak az éles üzemre az új HÉV-ek San Franciscóban

Az első, Siemens által készített helyiérdekű vasúti jármű megkezdte a kereskedelmi körülmények közötti üzemet az amerikai San Franciscóban. Az új helyiérdekű (könnyű) vasúti járműveket Kaliforniában, a Siemens Sacramentóban létesített üzemében fogják gyártani. A vállalat összesen 219 helyiérdekű vasúti járművet fog leszállítani az SFMTA (San Francisco városi közlekedési cége) számára; ez eddig a legnagyobb megrendelés ilyen járművekre, amit a Siemens az USA-ban kapott

"Hihetetlen mennyiségű munkát fektettünk abba, hogy ezek a legkorszerűbb, generációjuk csúcspéldányának tekintett járművek jól üzemeljenek az elkövetkező hosszú évek során, megfelelően kiszolgálva a város utazóközönségét" – mondta Ed Reiskin, az SFMTA közlekedési igazgatója. "Amikor a szerződést kezdeményeztük, az USA-ban ez volt az eddigi legnagyobb megrendelés helyiérdekű vasúti járművekre, és nagyon örülünk annak, hogy a projekt résztvevői határidő előtt teljesítettek."

"A kereskedelmi üzem indítása nemcsak a Siemens és az SFMTA számára fontos mérföldkő, hanem jelentős esemény annak a több mint 700.000 utasnak is, akik naponta veszik igénybe San Francisco közlekedési rendszerét. Az új szerelvények elősegítik majd a tömegközlekedés iránti növekvő igények kielégítését ebben a pezsgő világvárosban" – jelentette ki Sabrina Soussan, a Siemens Mobility divíziójának igazgatója.

A Siemens újonnan kifejlesztett helyiérdekű vasúti járműve a cég S200 modelljére épül. Rendkívüli energia-hatékonysága a fékezési energiát visszanyerő, könnyűsúlyú meghajtó rendszernek, valamint annak a LED világítási rendszernek köszönhető, amely akár 40 százalékkal kevesebb elektromos energiát használ fel, mint a szabványos neonvilágítás. Az SFMTA számára készült szerelvények a közvélemény-kutatási adatokra támaszkodó jellemzőkkel rendelkeznek, ideértve az ülőhelyek új elrendezését, a belső részek újszerű színkompozícióit, valamint a modern külső konstrukciót.

A Siemens honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény