FőoldalRendszerintegrátorAz Iomega SSD meghajtókkal kínálja NAS szervereit kis- és közép vállalatoknak
2011. május 19., csütörtök ::

Az Iomega SSD meghajtókkal kínálja NAS szervereit kis- és közép vállalatoknak

Az EMC leányvállalataként működő Iomega Corporation bejelentette az új Iomega StoreCenter PX szériát. Ezt a nagyteljesítményű szériát az Iomega kifejezetten kis- és közép vállalatok számára hozta létre

A StorCenter PX szériát EMC technológiára építették. Az asztali változatból négy illetve hat férőhelyes modell rendelhető a rackbe helyezhető modell pedig 4 férőhelyes, illetve mindkét rendszer szabadon skálázható. A kis- és közép vállalatok valamint a kihelyezett telephelyekkel rendelkező cégek rengeteg előnyre tehetnek szert a PX széria megvásárlásával. Többek között azzal, hogy SSD-kel is rendelhető a konfiguráció, ami még nagyon teljesítményt tesz lehetővé. E mellett azonban, olyan adatbiztonsági tulajdonságokkal is rendelkezik az eszköz, mint a többszintű RAID támogatás (0, 1, 10, 5, 5+1, 6) a hot swap támogatás, UPS támogatás, valamint támogatja a legtöbb virtuális környezetet is.

Könnyű üzembe helyezés, egyszerű kezelhetőség és megfizethető ár. Az Iomega új StorCenter PX széria akár lemez nélkül is kapható lesz, de akár 18 terabájt tárhellyel rendelhető. A PX széria továbbá magába foglalja a díjnyertes Iomega Personal Cloud technológiát is, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy könnyedén a világ bármely pontjáról, kezeljék, megvédjék vagy megosszák adataikat többletköltség nélkül.

"Az új Iomega StorCenter PX széria termékei hatékony üzleti NAS eszközök, amelyeket kimondottan arra terveztek, hogy találkozzanak, sőt meghaladják a kis- és középvállalkozók hálózati tárolási igényeit." - mondta Jonathan Huberman, az Iomega elnöke. "A PX szériát ugyanaz a csapat ugyanazzal a könnyen használható LifeLine operációs rendszerrel és hardverrel tervezte és tesztelte, amellyel az EMC vállalati hálózat tárolási termékeit is. Az eredmény pedig egy olyan széria, amely könnyen használható, nagy teljesítményű asztali és rackbe szerelhető hálózati tároló eszközökből áll, amelyek szerver szintű szolgáltatásokat nyújtanak, rugalmas tárolási konfigurációkkal, az Iomega Personal Cloud technológiával valamint sok más egyéb kiemelkedő tulajdonsággal. A StorCenter PX széria megjelenésével az Iomega a ezzel az új szériával, a hálózati tárolási megoldások teljes skáláját kínálja mindenkinek, kezdve a belépő szintű fogyasztóktól az otthoni irodákon át és a kis- és középvállalatokon keresztül a világ legnagyobb cégeinek a különböző nagyvállalati helyszínéig."

A PX széria főbb tualjdonságai:

  • Nagy teljesítményű, opcionálisan rendelhető SSD meghajtók, kétmagos Intel processzor, 2 GiB memória és kettős GbE hálózati kártyák.
  • Több RAID szint - 0, 1, 10, 5, 5+1 (hot spare) és 6. Minden szinten automatikus RAID újraépítés és hot swap lehetőség.
  • A skálázható konfigurációk rendelhetőek winchesterrel szerelt, részben szerelt vagy üres változatban is. A 7200 rpm SATA HDD-k és SSD winchesterek megrendelhetőek az Iomegától vagy a beszerezhetőek a támogatott beszállítóktól.
  • Active Directory támogatása és távoli hozzáférés bárhol, bármikor.
  • Minősítések: VMware vSphere 4.0, Citrix XenServer, és Windows Server 2003/2008/2008 R2.
  • Cross-platform fájlmegosztás Windows, Mac és Linux számítógépek között, és egyidejű iSCSI blokk hozzáférés a leghatékonyabb tárolási kapacitás kihasználására.
  • Az összes főbb hálózati fájl protokollt támogatja.
  • Iomega Personal Cloud technológia: egy forradalmian új web-alapú számítógépes architektúra, amely összeköti az Iomega hálózati adattároló eszközt más egyének és / vagy eszközökkel az interneten keresztül.
  • Windows Active Directory Trusted Domains, MSCS és Hyper-V Live Migration támogatás.
  • A PX sorozat támogatja az AXIS Video Hosting System-et (AVHS), amely akár 12 Axis IP biztonsági kamerát tud kezelni, ezzel nyújtva megfizethető és kiváló videó felügyeleti megoldást, amely sokkal jobb, mint a manapság használatos hagyományos DVR-alapú felügyeleti berendezések.
  • A hálózati teljesítményt az EMC E-Lab-ben tesztelték.

Desktop StorCenter px4-300d és px6-300d
Az új StorCenter PX sorozat két asztali modellel érkezik, amelyből mindkettő elérhető rugalmas konfigurációban.
Az Iomega StorCenter px4-300d négy HDD hellyel érkezik, amelyek összesen 12 TiB kapacitást tudnak kezelni, míg az Iomega StorCenter px6-300d hat HDD hellyel rendelkezik és tároló kapacitása elérheti a 18 TiB-ot is. Az üres winchester helyek úgy lettek kialakítva, mindkét modell esetében, hogy 2,5 hüvelykes, 3,5 hüvelykes winchesterek is beleférjenek illetve akár SSD-k is, ha teljesítmény fókuszú rendszer kialakítása a cél. Felszereltségtől függően a px4-300d 799 eurótól 1999 euróig terjedő árkategóriában kapható. A px6-300d induló ára 899 euró, míg a legnagyobb felszereltséggel rendelkező verzióé 2649 euró.

A rackbe helyezhető StorCenter px4-300r
A 12 TiB-os kapacitásig bővíthető Iomega StorCenter px4-300r hálózati tömbben négy helyet alakítottak ki HDD-k vagy SSD-k számára. A px4-300r többféle kiszerelésben kapható kezdve a winchester nélkülivel egészen a winchesterrel teljesen felszereltig. Továbbá a px4-300r ugyanazokkal a magas rendelkezésre állási időkkel rendelkezik, mint az Iomega zászlóshajója a StorCenter ix12-300r hálózati tömb. A px4-300r induló ára 1599 euró, míg a maximális felszereltséggel rendelkezőé 2849 euró.

Garancia
Az Iomega StorCenter PX szériára három év garancia érvényes. Választható szolgáltatásként prémium szerviz igényelhető a termék mellé, amely 3 vagy 5 évre szól. Ha további részletekre kíváncsi a termékekkel kapcsolatban látogasson el az Iomega weboldalára.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény