FőoldalEnergetika

Energetika

Hét kategóriában hirdettek győztest az idén második alkalommal odaítélt "E.ON Energiatakarékossági Díj" ünnepélyes átadóján. Sajnálatos módon nem találtunk közöttük nem hogy magyar gyártmányt, de magyarországi gyártású gépet sem

Az optimális energiatárolási technológia helyzeti előnybe hozza a hibrid meghajtású gépjárműveket A fényképezőgépek egy tekintetben előtte járnak a gépjárműveknek: lényeges technológiai megújulást tudhatnak maguk mögött, a digitális fényképezőgépek kiszorították az analóg modelleket. Az, hogy az elektromos vagy hibrid autók (HEV) mikor száműzik végérvényesen a roncstelepekre a tisztán belső égésű motorokat, még nyitott kérdés. Egy dolog azonban már ma is nyilvánvaló: a trend már visszafordíthatatlan, az autóipar vezető cégei nagy ütemben fejlesztenek annak érdekében, hogy biztosíthassák az első rajtkockát elektromos vagy hibrid autóik számára. Azt pedig, hogy mely modellek érnek majd elsőként célba, az energiatárolás formája dönti el, hiszen ettől függ a töltési idő, a hatótávolság és a hatékonyság...

Az Eaton elosztószekrény-egységei, az ePDU-k az Intelligent Power elosztás segítségével optimalizálják a rendelkezésére álló áramot az adatközpontban, állandó ellenőrzés alatt tartva a tulajdonos költségeit. A termékkínálat most az új Managed, Advanced Monitored és Switched egységekkel bővült

Energiatakarékossági ötletek a Schneider Electrictől Számos innovációs versenyen és kiállításon láthattunk már olyan zöldenergia-koncepciókat, melyek minden részletükben a tudatos energiahatékonyságot és a fenntarthatóságot tartják szem előtt. Egyelőre talán ezek a projektek még futurisztikusnak tűnnek az átlagfelhasználó számára, de fontos, hogy tudjuk: a lakossági energiamenedzsment nem csak a jövő zenéje. Jelenleg is számos megoldás áll rendelkezésünkre, hogy lakóépületeinkben alkalmazhassuk az energia- és költségmegtakarítás fortélyait, mely a téli hónapok beköszöntével még hangsúlyosabb szerepet kap

Képzeljen el egy falut, ahol a lakóházak tudatosak. Ahol az épületeket úgy alakították ki, hogy azok minden egyes eleme a fenntarthatóságot és az energiahatékonyságot szolgálja. Legutóbb az Egyesült Államokban épült fel egy ökofalu, az október elején lezárult Solar Decathlon innovációs rendezvény keretében, melyet a Schneider Electric az energiamenedzsment területéről egyedüliként támogatott

Az új generációs rack PDU modellek képesek készülék szintű teljesítmény és energiafelhasználási adatok mérésére, illetve rögzítésére. Ezáltal lehetővé válik az informatikai vezetők számára, hogy ellenőrizzék az egyes csatlakoztatott berendezések energiafelhasználását. Azzal, hogy a felhasználók rálátást kapnak minden aktív aljzat áramellátására, maximalizálni tudják a rack PDU-ra csatlakoztatott fogyasztók energiahatékonyságát

A Schneider Electric a StruxureWare Operations 7.0 vállalatok számára fejlesztett, adatközponti infrastruktúra menedzsment (DCIM) szoftver platformot. A szoftver a különböző méretű vállalati adatközpontok üzemeltetésének legbonyolultabb kihívásaira nyújt megoldást, és szerves részét képezi a Schneider Electric StruxureWare for Data Centers csomagnak, mely a vállalat piacvezető DCIM és adatközponti épületfelügyeleti (DCFM) szoftver eszközeinek kombinációja

A partner együttműködés keretében létrehozott EnergeTIC projekt célja az adatközponti energiahatékonysággal és energiamenedzsmenttel kapcsolatos szaktudás fejlesztése. A kutatási projektet 2010. július 1-jén indította el az ipari szektor hét jeles képviselője és kutatóintézete: a Bull, a Business & Decision Eolas, a Schneider Electric, az UXP, a G2Elab, a G-SCOP, valamint a LIG és a Joseph Fourier egyetem

A Schneider Electric bejelentette, hogy 2011-ben is elkötelezetten támogatja az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma által szervezett Solar Decathlon rendezvényt - az energiamenedzsment szektorból egyedüliként. A Solar Decathlon egy nemzetközi, kétévente megrendezett verseny, amelyben öt ország 20 hallgatói csapata tervez, épít és üzemeltet napenergiával működtetett lakóházakat, amelyek költség- és energiahatékonyak, nem utolsó sorban pedig szépek is

A Schneider Electric bemutatta StruxureWare for Data Centers menedzsment szoftvercsomagját, amely az adatközpontok kritikus infrastruktúra rendszerei számára egy felületen nyújt integrált, többszintű megoldást. A megújult adatközponti megoldás egyfajta szoftvergerinc, amely egyesíti a Schneider Electric piacvezető adatközponti infrastruktúra menedzsment (DCIM) és épületfelügyeleti (DCFM) szoftvereszközeit

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény