FőoldalCikkek megjelenítése címkék szerint: rendezvény

A fennállásának 20 éves évfordulóját ünneplő NOVOFER Alapítvány immár hatodik alkalommal hirdette meg nyilvánosan a nemzetközi-, és huszonegyedik alkalommal a hazai Gábor Dénes-díjra történő felterjesztési felhívását.A díjakat 2009. december 17-én 11 órai kezdettel adta át a NOVOFER Alapítvány a Parlament Főrendiházi termében. Az ünnepséget Dr. Drozdy Győző, az alapítvány kurátora vezette le. Ünnepi beszédet mondtak Dr. Katona Béla, az Országgyűlés elnöke, Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Dr. Kroó Norbert, az alapítvány nemzetközi díjbizottságának elnöke, MTA alelnök, Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Jamrik Péter, a NOVOFER Alapítvány szellemi atyja

December 4.-én a Makadám Mérnök Klubban tartott sajtótájékoztatón jelentette be a Magyar Innovációs Szövetség a 2010-re kiírt Innovációs Nagydíj pályázatot.A XVIII. alkalommal kiírt pályázatot - a hagyományokhoz híven - a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, a Magyar Szabadalmi Hivatallal, az Iparfejlesztési Közalapítvánnyal közösen a Magyar Innovációs Alapítvány írta ki

Még élnek bennünk a tavaszi CeBIT élményei, de a rendezők már a jövőre gondolnak, hiszen 2010-ben március 2-6 között rendezik meg a világ legnagyobb ICT kiállítását Hannoverben.Idén - a válság ellenére - szép felületen mutatkozott be az információtechnológia a világban, a táblázat számai magukért beszélnek. A 2010-es kiállítás vezértémája a hálózati kapcsolatok világa (Connected Worlds) lesz

A Piac és Profit folyóirat 2009. november 19-20. között, Siófokon rendezte meg, immár nyolcadik konferenciáját, "E-Magyarország, E-Kormányzat, 2009" címmel, a számvetés és a jövőkép megrajzolása jegyébenE konferenciák lelkiismeretes látogatójaként állíthatom, az érdeklődés és ennek megfelelően, a részvétel mindig jelentős, a konferencia témái izgalmasak, a rendezvény megrendezésének színvonala kiemelkedő.

Idén második alkalommal rendezték meg a Közép-Európai Régió IT csúcsvezetői részére a CEEIT konferenciát, amelyen a szakmai előadásokat a szélesebb körűen vett menedzsmentet érintő előadások, a közös gondolkodást, egymás jobb megismerését segítő kerekasztal beszélgetések színesítették.A konferencia színvonalát jelzi, hogy fő támogatói között üdvözölhette a Hewlett-Packardot és a Microsoftot is

A kancellar.hu és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös rendezésében immár harmadik alkalommal kerül sor 24 órás hackerversenyre.Az IT Coding Contest elnevezésű eseményre felsőoktatási intézmények hallgatóit várják az ELTE Lágymányosi Campus Déli épületében, december 12-én szombaton reggel 10 órától. A versenyre kétfős csapatok jelentkezhetnek, a fődíj pedig 1.000.000 Ft!

Az ITD rendezésében nem ritkaság az üzletember-találkozók szervezése, amely indító eleme a befektetéseknek, kooperációnak és a kétoldalú kereskedelemnek. November 23.-án a (dél)koreaiakkal találkoztak magyar üzletemberek, a rangos eseménynek a várhegyi Hilton szálló adott otthont.A szervezők az ITD mellett a KOTRA (Dél-koreai Nagykövetség Kereskedelmi Kirendeltség), a KIAT (Korea Institute for Advancement of Technology), valamint az IVSZ (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) voltak

Idén immáron másodszor rendezi meg Stamford Global nemzetközi üzleti események szervezője a CEEIT 2009 angol nyelvű konferencia sorozatot november 23-25. között a Hilton Budapest szállodában, amely a közép és kelet európai régió Informatikai vezetőit hozza egy tető alá.A rendezvény idei témája az " Delivering Strategic IT Value in Turbulent Times" azaz a "Stratégiai Informatikai Értékteremtés a Válságos Időkben"

Alternatív energiafelhasználásra alkalmas berendezések is kikerülnek a GenexAir üzemből.A magyar tulajdonú Genex Zrt. Perkupán építette fel Közép-Európa egyetlen klímagyárát, amelynek létrejöttével, közel 20 év után újra beindul a klímatechnikai ipar Magyarországon

Október 29-én a Magyar Tudományos Akadémián adták át a Bosch Életre Tervezve Díjakat. Az elismerésre közel ötvenen pályáztak a felsőoktatási intézmények műszaki szakirányairól, akik közül a legjobb öt a helyszínen védte meg munkáját.Az első három helyezett, Zubán Gergely Márton, Bonera Krisztián és Maszlik Dávid a havi rendszeres ösztöndíj-támogatás mellett értékes szakmai és tárgyjutalomban is részesült. A pályázattal a Bosch a fiatal mérnöknemzedéket kívánja motiválni újabb támogatási formával bővítve az eddigi rendszert

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény