FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: vezetéknélküli

vezetéknélküli

Drámai változások, gigantikus lehetőségek – a szakemberek kijelentései valami hatalmasat sejtetnek. Pedig az eufória oka egészen kicsi: a beacon mérete mindössze 20 mm! Ennek ellenére tud valamit, amit más technológiák nem: deciméterpontos helymeghatározást tesz lehetővé épületeken belül is. A beaconok elődjét az Apple alkotta meg, a referenciakészletet pedig a Nordic Semiconductor kínálja

A június elején kiadott IDC Worldwide Quarterly Wearable Tracker szerint töretlenül növekszik a viselhető eszközök piaca. Az első helyen a Fitbit áll, a sportkarpereceket gyártó vállalat pozícióját azonban a területre frissen berobbant Xiaomi és az Apple Watch is fenyegeti

A Toshiba bejelentette TC7765WBG típusmegjelölés alatt vezeték nélküli teljesítmény vevő, valamint TB6865AFG Enhanced Version típusnév alatt adó IC-jét, amelyeket 10 wattos teljesítményosztáyú, Qi 1.1-kompatibilis vezeték nélküli akkumulátortöltési alkalmazásokhoz kínálnak

A Vishay Intertechnology bemutatta új, vasporalapú, a Wireless Power Consortium (WPC) jóváhagyásával rendelkező, vezeték nélküli töltésre alkalmas vevőtekercsét 10 W teljesítményű alkalmazásokhoz. A masszív felépítésű, nagy permeabilitású árnyékolással ellátott Vishay Dale IWAS-4832FE-50 hatásfoka meghaladja a 70%-ot az akár 10 W teljesítményű vezeték nélküli töltőalkalmazásoknál a hordozható elektronikai eszközöknél (mobiltelefonok, tabletek, notebookok, orvosi eszközök stb.).

wireless-chargingKét nagy szabványosítási szervezet egyesült azzal a céllal, hogy minél hamarabb kialakítsák az idevágó új technológiák globális szabályait

14-7-silabs-0Alacsony fogyasztású mikrokontrollerek és vezeték nélküli áramkörök bemutatása. A Silicon Labs vezető szerepet tölt be az integráltáramkör-tervezés, szoftver- és rendszerfejlesztés területén, az Internet of Things, internet infrastruktúra, valamint az ipari, fogyasztói és autóelektronikai megoldások világában. Integrált áramköri megoldásaink műszaki paraméterei, energiagazdaságos működése és szoftverrel is támogatott, komplett vezeték nélküli kommunikációs megoldásaink komoly versenyelőnyhöz juttatják ügyfeleinket

14-7-rutronik-0Energiahatékony rádiófrekvenciás protokoll hordozható számítógépes rendszerekhez. A hordható elektronikai eszközök tervezése összetett feladat elé állítja a fejlesztőket. A ruhába és a mindennapi használati tárgyakba integrált számítógépes rendszereknek nem csupán egészen kis mérettel, de rendkívül nagy energiahatékonysággal is kell rendelkezniük a hordozhatóság érdekében

Útvonal-veszteségi számítások a 2,4 GHz-es frekvenciasávra. A 2,4 GHz a kis hatótávolságú otthoni, irodai és ipari rádiós összeköttetések méltán kedvelt frekvenciasávja. Általában a 2,4 GHz-es csatornák a nem licencköteles, ún. ISM (ipari, tudományos és egészségügyi rendszerekhez kitalált) frekvenciasávba tartoznak, és sok kommunikációs protokoll (pl. IEEE 802.15.4 ZigBee, IEEE 802.15.1 Bluetooth, IEEE 802.11 b/g/n WiFi, Wireless Universal Serial Bus, MiWi stb.) működik itt

A STEUTE kínálatában szereplő, FCC, IC és cCSAus jóváhagyással rendelkező, vezeték nélküli kapcsolók és szenzorok között megtalálhatók a határ-, mágneses-, induktív-, meghúzó-, nyomógombos-, kiválasztós-, billentyűs- és lábbal működtetett modellek is. Az elem nélküli és hosszú telepélettartamú változatok szintén a kínálat részét képezik

A GE kutatói a nanotechnológiai segítségével, vezeték nélküli szenzorokkal vizsgálják az emberi szervezet reakcióit

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény