FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: lenovo

lenovo

A kiegészítők a Moto Mods nevet kapták

A Lenovo a san francisco-i TechWorld2016 konferenciáján bemutatta a várva várt PHAB2 Pro-t – a világ első Tango technológiájú, kiterjesztett valóság (AR) élményt nyújtó okostelefonját –, valamint a kétkamerás PHAB2 Plus-t és a nagyméretű PHAB2 okostelefonokat

Miután közel öt éve használja a Lenovo adatközponti megoldásait, az Európai Űrügynökség (ESA) megújította szerződését a Lenovóval, és továbbra is a Lenovo NeXtScale rendszert veszi igénybe a Gaia Projekt által generált hatalmas mennyiségű adat feldolgozására

A Lenovo, a világ legnagyobb PC-gyártója bejelentette, hogy meg fogja kezdeni a vállalati termékek – x86-os szerverek, valamint az adatközponti környezetekbe szánt tároló és hálózati termékek teljes választékának – gyártását Magyarországon az EMEA vásárlók számára

Idén tizenkettedik alkalommal ült össze a jelenleg 22 tagú, független szakemberekből álló bizottság, amely a Lenovót is érdemesnek találta a Superbrands 2016 védjegy viselésére. A piacvezető PC gyártó Lenovo is díjat kapott a márkák szakmai és pénzügyi előszűrése mellett a GfK Hungaria Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertségi és kedveltségi kutatással kiegészült bizottsági értékelésen

Óriási érdeklődés mellett indult el a Lenovo Magyarország által szervezett Lenovo Y kupa, amely a magyar gamereknek nyújt lehetőséget a nagyközönség előtti megmérettetésre, illetve fődíj megnyerésére. A négy online selejtezőből, négy helyszíni elődöntőből és egy végső budapesti döntőből álló gamer versenysorozat első helyszíni elődöntőjét a PlayIT budapesti eseményén, április 30-án, vasárnap tartották meg, ahol az online selejtező során továbbjutott 2 legjobb CS:GO és LOL csapat mérkőzött meg egymással

Az IDC és a Garnter publikálta a PC-piac idei első negyedévének eredményét. Minden ugyanúgy folytatódik: maradt a visszaesés

A Lenovo új szerver, szoftver és megoldás ajánlatokat jelentett be, amelyek révén a vállalatok gyorsabban juthatnak értékes információkhoz, egyszerűsíthetik az IT-felügyeletet, csökkenthetik a TCO-t és maximalizálhatják a rendelkezésre állást. A legújabb Intel Xeon sorozatú processzorok köré épülő Lenovo szerverek hat teljesítmény világrekordot értek el a virtualizáció, az adatbázis-kezelés, a nagy teljesítményű informatikai alkalmazások és a nagysebességű tőzsdei kereskedés területén

Az IDC adatai szerint éves szinten újabb súlyos recessziót könyvelhet el a globális táblagéppiac. A lecsatolható billentyűzetű hibrid modellek iránt mindeközben egyre nagyobb a kereslet

A világ első mobiltelefon gyártója, a Motorola neve az idén örökre eltűnik a telefonokról

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény