FőoldalÜzletPC-piac: egyre lejjebb
2016. április 14., csütörtök ::

PC-piac: egyre lejjebb

Az IDC és a Garnter publikálta a PC-piac idei első negyedévének eredményét. Minden ugyanúgy folytatódik: maradt a visszaesés

A két piackutató gyakorlatilag egyszerre hozta nyilvánosságra a személyi számítógépek idei első negyedéves eladásait taglaló előzetes jelentését. Bár az eltérő metodika miatt a számok nem teljesen ugyanazok, trendek szintjén mindkét piackutatónál ugyanaz a kép rajzolódik ki: a szegmens egyre mélyebb és mélyebb gödörbe kerül. A két számsor közötti eltérést leginkább a kategória különböző meghatározása magyarázza. Míg az IDC-nél csak a klasszikus személyi számítógépek, azaz az asztali gépek, laptopok, ultravékony notebookok és chromebookok szerepelnek, a Gartner a lecsatolható billentyűzettel rendelkező, 2-az-1-ben táblagépeket is bevette. Utóbbiak ugyan még számszerűleg nem produkálnak jelentős forgalmat, ám ez a kategória a többivel ellentétben felívelő pályán van. Ezért lett némileg enyhébb a visszaesés a Gartner jelentésében.

A szektor a két cég szerint a januártól március végéig tartó periódusban (attól függően, hogy kinek az értékelését nézzük) 11,5, illetve 9,6 százalékot vesztett az eladásokból az előző évhez képest. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy ez volt sorban a hatodik recessziót mutató negyedév. A gyenge eredmények mögött az utóbbi időben megszokott indokokat sorolhatjuk fel. Globálisan a dollár erősödése jelentett keresletcsökkenést, amire egyes régiókban a gazdasági és politikai bizonytalanság is rátett egy lapáttal. Szintén nem könnyíti meg a szállítók dolgát, hogy jellemzően a fejlődő országokban egy-egy okostelefon vásárlásánál "megállnak" a fogyasztók, és a mobilt használják olyan feladatokra is, amelyet korábban csak a PC-ken lehetett megoldani.

Vállalati oldalon a Windows 10 implementálásának lassúsága okoz gondot. A legtöbb cégnél még maximum pilot projektek keretében vizsgálják az átállással kapcsolatos feladatokat, megoldandó problémákat. Ezek a tesztek az év második felében viszont már sok helyen átkerülhetnek a megvalósítási fázisba, ami jótékony hatással lehet a globális eladásokra. Ennek megfelelően az első negyedév két számjegyű recessziójához képest a két piackutatónál lényegesen enyhébb éves visszaeséssel kalkulálnak idénre. Sőt, a 2-az-1-ben gépekkel együtt akár egy parányi eladásnövekedés sem elképzelhetetlen.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény