FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: blackberry

blackberry

John Chen, a BlackBerry vezérigazgatója korábban többször hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben maradhat meg a vállalat mobilos részlege, ha képes önmagában nyereséget termelni. Most betartotta ígéretét. Külső partnerekkel azért még dolgozna az okostelefonos piac egykori csillaga

Alex Thurbernek az lesz a dolga, hogy a piacon lévő, és újonnan érkező okostelefonok értékesítését, eladását fellendítse a gyártónál

A cég ügyvezetője, John Chen pedig azt mondta, hogy amennyiben egy éven belül nem tudnak nyereséget felmutatni, valószínűleg örökre abbahagyják a hardverek - és így a mobilok - gyártását. Ebben az esetben a cég teljes mértékben a szoftverekre koncentrálna

Szakértői várakozások szerint a Samsung okostelefon piaci visszaesése a jövőben is folytatódni fog

Az elmúlt napokban az elektronikai ipar egyik legizgalmasabb témája volt az a híresztelés, mely szerint a Samsung vezetősége a BlackBerry felvásárlásáról tárgyal. A Reuters híradására a piac kifejezetten hevesen reagált, mivel a hírügynökség csak ritkán fog mellé az ehhez hasonló ügyekben. A kedélyeket gyorsan lehűtötte előbb a két cég cáfoló nyilatkozata, majd a Samsung részletekre is kiterjedő tájékoztatása

BB-samsungAz Apple az IBM stratégiai (értékesítésre, integrációra és támogatásra vonatkozó) együttműködési megállapodáshoz hasonlóan a Samsung a BlackBerry segítségével szeretne erősíteni a piacon

Mint arról már többször hírt adtunk, a BlackBerry komoly problémákkal küzd. A kanadaiak a trendek ellenére bizakodóak, és a jelek szerint vannak területek, ahol továbbra is őrzik pozícióikat

Szeptemberben még arról adtunk hírt, hogy a Fairfax Financial Holdings felvásárolná a céget. A mobilgyártó elvben rá is bólintott az ügyletre, azzal a kitétellel, hogy november 4-éig nyitva hagyja a lehetőséget egy esetleges más kérővel való megegyezésre. Időközben azonban a hírek szerint a cégben 10 százalékos részesedéssel bíró Fairfaxnek nehézségekbe ütközött a 4,7 milliárdos üzlet forrásának előteremtése

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény