FőoldalCikkek

Speedprint automata in-line stencilnyomtatók

A Speedprint története egészen 1964-ig nyúlik vissza, 1998-tól a Blakell Europlacer Ltd. tagja. Összhangban a Blakell-csoport szellemiségével, rugalmas és innovatív megoldásokat kínálnak. A cég megfizethető, élvonalbeli in-line stencilnyomtatási technológiát juttat el vevőihez. Ma a Speedprint központja egy hi-tech 18 000 négyzetméteres létesítmény a déli Egyesült Királyságbeli Poole-ban

Fizikai Nobel-díj az új elektronika anyagi alapjának megalkotásáért

Az 1958-ban Szocsiban született Andrej Geim és az 1974-ben Nyizsnyij Tagilban született Konsztantyin Novoszelov 2004-ben jött rá, hogy miként lehet egyetlen grafitrétegből álló anyagot - grafént - előállítani

Dr. Bodnár Zsigmond a Nextent stratégiai igazgatói posztján

2010. október elejétől Dr. Bodnár Zsigmond (49) tölti be a Nextent Informatika Zrt. stratégiai igazgatói posztját. Dr. Bodnár Zsigmond az Arthur Andersen Kft.-nél kezdte szakmai pályafutását, majd 16 éven át a Westel (majd T-Mobile) pénzügyi vezetője, 1993-tól egyben a cég vezérigazgató-helyettese is volt

OKI: nyomtató-megújulás

Bemutatta új B710-es, B720-as és B730-as, A4-es fekete-fehér nyomtatóit az OKI. Az elsősorban a közepes és nagy munkacsoportok számára fejlesztett eszközök nyomtatási sebessége kiemelkedik a szegmens átlagából. A sorozat a korábbi B6000-es családot váltja fel

Mio navigáció forgalomfigyeléssel már Magyarországon is

A Mio Technology Magyarországon is elérhetővé tette legújabb, Mio Moov S605 készülékét, amely beépített TMC-antennájának köszönhetően ingyenes forgalmi információkkal és útvonal-újratervezéssel látja a felhasználókat immár Magyarországon is

Jubilál a Gamma Digital

Szeptember 29-én sajtótájékoztató keretében jelentette be a Gamma Digital Kft., hogy a 90 éve alakult Gamma cég szellemi örökségének, a 45 éve létrejött Gamma Analcont szakmai munkájának folytatójaként 10 éve tevékenykedik. A kerek évfordulók és egy évtizedes fennállásuk szép teljesítménye a patinás cégnek, tevékenységének sokat köszönhet a mai hazai ipar is, nem is beszélve a XX. század derekán nyújtott teljesítményéről, amikor Európában "fogalom" volt néhány terméke (lőelemképző, Duflex fényképezőgép)

Szuperszámítógép a Fujitsutól rákgyógyszer-fejlesztési szimulációkhoz

A Fujitsu és a Tokiói Egyetem fejlett tudományos-technikai kutatóközpontja (RCAST) bejelentették, hogy közösen készítettek szuperszámítógépes rendszert a rákos betegségek kiújulását és az áttétek kialakulását megelőző gyógyszerek fejlesztésének támogatására. Az új rendszer 2010. augusztus 1-én állt üzembe

A Sharp új európai stratégiája - SHARP Innovation Forum 2010

A japán bázishelyű Sharp európai vállalata, a hamburgi székhelyű Sharp Microelekctronics (SME) szeptember 16-17-én tartotta szokásos éves rendezvényét, a Sharp Innovation Forum-ot, amelynek ezúttal a festői környezetű hamburgi Elb Lounge adott otthont. A kétnapos rendezvény nagymennyiségű információval szolgált az európai szaklapok képviselőinek. Az előadásokból kitűnt, hogy az elektronikai ipar túl van a válságon, az előadók inkább a tanulságokról számoltak be a változások, az innováció tükrében

500 új munkahelyet hozott Kecskemétre idén a Phoenix Mecano

Megnőtt a kereslet a napkollektorok egyik legfontosabb eleme, az inverter transzformátorok iránt. Ezért a társaság kétmilliárd forintot meghaladó beruházás keretében bővítette magyarországi termelését és az év közepéig már 500 új dolgozót vettek fel Kecskeméten

A Siemens cégvásárlással erősít az USA-beli forgalomtechnikában

A Siemens Mobility ágazata a Novato (Kalifornia) székhelyű Republic Intelligent Transportation Services (ITS), Inc., - az USA vezető forgalomtechnikai szolgáltatója - megvásárlásával jelentős mértékű befektetést eszközölt az US-amerikai forgalomtechnikai piacon, erősítve ezzel az ottani forgalomtechnikai megoldások palettáját. Az átvétel részleteit nem hozták nyilvánosságra. Az 1991-ben alapított Republic ITS mind a 300 munkatársát átveszi a Siemens, és a céget a Republic Intelligent Transportation Services, Inc., a Siemens Company néven viszi tovább

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény