FőoldalArchívumGarantáltan időtálló megoldás: használt szoftverek
2010. március 31., szerda ::

Garantáltan időtálló megoldás: használt szoftverek

A usedSoft a használt szoftverek értékesítésével foglalkozó európai cégek egyik éllovasaként a szoftverlicenceket az eredeti árnál akár 50%-kal alacsonyabb áron kínálja, ami jelentős költségmegtakarítást tesz lehetővé a magyarországi vállalatok és hivatalok számára

A szoftver - szinte valamennyi más termékkel ellentétben - nem használódik el. A használt licenc értéke megegyezik az újonnan vásárolt licenc értékével, azzal a különbséggel, hogy a vásárló a usedSoft cégnél jelentősen kedvezőbb feltételek mellett juthat hozzá a licenchez. A cég által az ügyfeleknek kínált megtakarítások a szoftver aktualitásának függvényében 20% és 50% között mozognak.

Ez a megtakarítási lehetőség meggyőzte a Volksbank magyarországi képviseletét is: "Az elmúlt években a standard szoftverekre egyre jelentősebb összegeket kellett fordítanunk. A lehetőség, hogy licencekhez használtan is hozzá lehet jutni, első hallásra szinte túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. Mikor végül beigazolódott, hogy a Microsoft ajánlatához képest 35%-ot tudunk spórolni, egy percig sem haboztunk tovább-" magyarázza Martin Melowitsch, a magyarországi Volksbank Zrt. vezetőségi tagja. "Míg más forgalmazók a kért mennyiségben nem tudták szállítani a szükséges licenceket, a usedSoftnál ugyanolyan egyszerű volt hozzájutni a szoftverekhez, mintha első kézből vásárolnánk meg őket - és mindehhez 100%-os jogi garancia is jár."

Magyarország fejlődő piaca

A szükségtelenné vált szoftverlicencekkel történő kereskedelem üzleti ötlete eredetileg Németországból származik. A usedSoft, amely már 2003-ban elkezdte a használt licencek piacának kiépítését, az egyike volt az első, használt szoftverekkel kereskedő cégeknek. A vállalatok komoly érdeklődése Magyarországon is hamar megmutatkozott. A visszhang olyan erőteljes volt, hogy a usedSoft ez év nyarán kiépítette a magyarországi terjesztési hálózatot.

"A használt szoftverek iránti kereslet jelentősen erősödik Magyarországon", hangsúlyozza Peter Schneider, a usedSoft ügyvezetője. "A magyarországi vállalatok egyre inkább ráébrednek, hogy a használt szoftverek vásárlása révén jelentős mértékű költségmegtakarítást érhetnek el."

Azonban nemcsak a vállalatok, hanem a hatóságok is egyre nagyobb számban élnek ezzel a felülmúlhatatlanul kedvező szoftverbeszerzési lehetőséggel. "München városa nem látja be, miért kellene a szükségesnél többet kiadnia a szoftverekért", jegyzi meg pl. Christian Ude, a dél-németországi főváros főpolgármestere. "Az új szoftverek árához képest mutatkozó több mint 50%-os költségmegtakarítás magáért beszél."

A usedSoft nagy számban rendelkezik aktuális szoftverekkel, valamint régebbi programokkal is. A Windows Vista példáján ugyanis láthattuk, hogy az új nem feltétlenül jelent jobb minőséget. A szoftverek legújabb verziójának bevezetése egyrészt időt vesz igénybe, másrészt pedig az új szoftverek magasabb hardverkövetelményekkel társulnak. Ezenfelül bizonyos körülmények között az egyéb szoftverek nem kompatibilisek az új termékkel. Ebben az esetben a bevált és megbízható szoftververzió igazi alternatívát nyújt. Ezeket a verziókat azonban gyakorta már nem forgalmazza a gyártó, így a használt licencek jelentik az egyetlen megoldást.

A usedSoft számos különböző forrásból szerzi be a licenceket. Függetlenül attól, hogy a licencek csődeljárás, vállalatbezárás, átszervezés vagy rendszerátállás miatt válnak-e feleslegessé, mindig rengeteg licenc szabadul fel, amelyek között gyakran megtalálhatók a legújabb licencek is. Ennek köszönhetően az aktuális verziók is nagy mennyiségben megvásárolhatók.

Biztonság közjegyzői tanúsítvánnyal
A használt licencek kereskedelmének jogi alapját az EU-szerte érvényben lévő, a szerzői jog kimerüléséről szóló szabályozás alkotja. A szoftvergyártó terjesztési joga kimerül, amint a gyártó a terméket első ízben forgalomba hozta, és azt az első vevő megvásárolta. Ezt a szabályozást egy uniós irányelv alapján az Európai Unión belül már 1993-ban kiterjesztették a szoftverekre, és a szabályozás minden EU-tagállamban érvényes.

"A program valamely példányának az (Európai) Közösségen belül történő (...) első eladása kimeríti az adott példány (Európai) Közösségen belüli terjesztésére vonatkozó jogot", magyarázza egyik alapvető fontosságú cikkében Prof. Dr. Friedrich Rüffler, a Salzburgi Egyetem professzora, Európa egyik vezető versenyjogi jogásza. Ez azt jelenti, hogy a használt szoftvereket tovább lehet értékesíteni az EU-n belül, amit nem akadályozhat meg a szoftvergyártó, sőt nem kell kikérni a gyártó előzetes hozzájárulását sem. Rüffler hozzáteszi, hogy ehhez adathordozó továbbadására sincs szükség. Az EU-irányelv nem írja elő a materiális termék átadásának szükségességét. (...) Nincs jelentősége annak, hogy a szoftvert egy adathordozó médium tartalmazza-e." Ezt egyébként több német bíróság is megerősítette.

"Alapos jogi vizsgálat után nem maradtak jogi aggályaink", mondja Ude főpolgármester úr. "Biztosak vagyunk abban, hogy a használt szoftverekkel való kereskedelem teljes mértékben legális. Írásbeli igazolásunk van a Microsofttól, amely szerint a licencjogokkal minden rendben van."

A licencátruházás jogbiztonságának garantálása érdekében a usedSoft közjegyzői tanúsítványt is kínál ügyfeleinek. Az eladó előzetesen nyilatkozik arról, hogy ő volt az átadott licenc jogszerű tulajdonosa, hogy az eladott licencek valamennyi másolatát törölte, és azokat a jövőben nem fogja többet használni. Ezáltal biztosítható, hogy a licencátadási lánc minden esetben visszavezethető legyen a gyártóig vagy a meghatalmazott szakkereskedőig. Ez a tanúsítvány igazolja, hogy a vevő a licencek egyetlen használója, ami a szerzői jogok tekintetében ugyancsak elengedhetetlen tényező.
"Ügyvédi irodaként természetesen jól ismerjük a szerzői jogokra és azok kimerülésére vonatkozó szabályozást. Tudjuk, hogy a usedSoft-ban lelkiismeretes és bizalomra méltó partnerre találtunk", nyilatkozza Jens Röhrborn, a nemzetközi téren tevékenykedő Holme Roberts & Owen LLP ügyvédi iroda vezetőségi tagja.

"Pénzt kovácsolni" a nem használt licencekből: a költségek értékké alakítása

A használt szoftverek vásárlói mellett természetesen az eladók is profitálhatnak a usedSoft üzleti modelljéből. Lassan számos vállalat ráébred arra, hogy a számítógépeikben "aranybánya" rejlik. A korábban drágán megvásárolt szoftverek a strukturális változások következtében hirtelen feleslegessé és "porossá" válnak.

A feleslegessé váló licencek eladása révén a vállalatok a lekötött tőkét likvid eszközökké alakíthatják. Elvégre senkinek sem jutna eszébe egy új gépjármű vásárlását követően a régit azonnal a roncstelepre vinni. Miért is lenne ez másként a szoftverlicenceknél, amelyek értéke gyakran sokszorosa egy autó értékének.

Az érdeklődők a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen kötelezettség nélküli ajánlatot kérhetnek.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény