FőoldalArchívumBedőlünk a vírusoknak
2010. január 14., csütörtök ::

Bedőlünk a vírusoknak

Hat trójai is szerepel az ESET aktuális vírustoplistáján, ami jelzi, hogy a felhasználók még mindig gondolkodás nélkül telepítenek alkalmazásokat a számítógépükre.A tízes lista élmezőnyében továbbra sem történt lényeges változás: immár harmadik hónapja tartja első helyét a Conficker, amely tavaly októberi megjelenése óta több millió számítógépet fertőzött meg

Egy másik régi szereplő, a Virtumonde viszont kikerült a top10-ből, helyét egy újonc trójai vette át. A Win32/Injector csatlakozni próbál a newvalarsrent.ru weboldalhoz, ahonnan további fájlokat próbál meg letölteni. Rootkit komponenssel is rendelkezik, ami megnehezíti a károkozó felismerését és eltávolítását.

A trójai programok aránya hónapok óta rendre igen jelentős az élmezőnyben, decemberben a tíz legelterjedtebb károkozó közül hat ilyen fenyegetés volt. A fertőző alkalmazások jelentős részét maguk a felhasználók töltik le és telepítik a számítógépükre, ezért fontos, hogy körültekintően járjunk el az új szoftverek telepítésénél. Egyrészt érdemes az új programoknak először alaposan utánanézni, és csak megfelelő referenciák esetén futtatni azokat. Másfelől a vírusvédelmi program beállításainál biztonságunk érdekében továbbra is érdemes a "Reklámprogramok, kémprogramok és biztonsági kockázatokat jelentő programok keresése", a "Kéretlen alkalmazások keresése" valamint a "Veszélyes alkalmazások keresése" opciókat megjelölni.

Idén még rosszabb lesz
Az ESET víruslaboratóriumának szakértői szerint a hagyományos vírusfertőzések helyett a jövőben egyébként is a felhasználók figyelmetlenségét vagy tudatlanságát kihasználó kártevők előretörése várható. Előrejelzéseik szerint 2010-ben csökkeni fog az operációs rendszerek biztonsági réseit kihasználó károkozók száma, ugyanakkor a felkapott eseményekkel - például az idei labdarugó-világbajnoksággal - kapcsolatos fertőzött linkekre mutató e-mailek száma várhatóan növekszik majd. A közösségi oldalak felhasználóinak sem árt óvatosnak lenni, hiszen a személyes adatokra utazó social engineering támadások előreláthatóan erősödni fognak, míg az online játékosok belépési adatainak megszerzésére irányuló támadások az eddigieknél valószínűleg jóval intenzívebbek lesznek. 2010-ben áttörés várható a mobileszközök területén is, ugyanis - az operációs rendszerekkel ellentétben - az egyre elterjedtebb okostelefonok számos eddig fel nem fedezett biztonsági rést tartalmaznak.

Végezetül következzen a magyarországi toplista. Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2009 decemberében az alábbi 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban hazánkban. Ezek együttesen 36%-ot tudtak a teljes tortából kihasítani maguknak.

1. Win32/Conficker.AA féreg
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 9,27%
Működés: A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows MS08-067 biztonsági bulletinben tárgyalt hibát kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conficker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy azokról további kártékony kódokat töltsön le. Emellett a féreg módosítja a host fájlt, ezáltal számos vírusvédelmi webcím is elérhetetlenné válik a megfertőzött számítógépen.
A számítógépre kerülés módja: változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy pedig egy biztonsági résen keresztül felhasználói beavatkozás nélkül magától települ fel, illetve automatikusan is elindulhat hordozható külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt.
Bővebb információ

2. Win32/PSW.OnLineGames.NNU trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 5,58%
Működés: Ez a kártevőcsalád olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekszenek gépünkre telepíteni. Gyakran rootkit komponense is van, amelynek segítségével igyekszik állományait, illetve működését a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. Ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak begyűjtésére, ezek ellopására, és a jelszóadatok titokban történő továbbküldésére fókuszál. A távoli támadók ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyeket aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ

3. INF/Autorun vírus
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 4,12%
Működés: Az INF/Autorun egyfajta gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.
A számítógépre kerülés módja: fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed.
Bővebb információ

4. Win32/Injector trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 4,00%
Működés: A Win32/Injector trójai olyan Registry bejegyzéseket, illetve külön állományokat hoz létre a számítógép megfertőzésekor, amelyek egy esetleges újraindítást (bootolást) követően aktivizálják a kártevő kódját és gondoskodnak annak automatikus lefuttatásról. A Windows System32 mappájában (alapértelmezés szerint C:\ Windows\ System32) található wsnpoem, illetve ntos.exe árulkodó jel lehet. A megtámadott gépen hátsó ajtót nyit, és a newvalarsrent.ru weboldalhoz csatlakozik, ahonnan további fájlokat próbál meg letölteni. Rootkit komponenssel is rendelkezik, működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől (pl. EXPLORER, FAR MANAGER), még akkor is, ha ezek nincsenek ellátva rejtett attribútummal.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ

5. Win32/Agent trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2,83%
Működés: Ezzel a gyűjtőnévvel azokat a rosszindulatú kódokat jelöljük, amelyek a felhasználók információit lopják el. Jellemzően ez a kártevőcsalád mindig ideiglenes helyekre (például Temp mappa) másolja magát, majd a rendszerleíró-adatbázisban elhelyezett Registry kulcsokkal gondoskodik arról, hogy minden rendszerindításkor lefuttassa saját kódját. A létrehozott állományokat jellemzően .dat illetve .exe kiterjesztéssel hozza létre.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ

6. Win32/Kryptik trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2,40%
Működés: A trójai nem rendelkezik saját magát telepítő kódrészlettel, azt a felhasználó maga tölti le és indítja el. A megtámadott számítógépről információkat próbál gyűjteni, amelyeket véletlenszerűen generált néven, .htm illetve .png kiterjesztésű fájlokban tárol el, és azokat különféle weboldalak felé igyekszik továbbítani.
Azért, hogy a trójai gondoskodjon saját indításáról minden egyes rendszerindítás esetén, a rendszerleíró-adatbázisban több különböző bejegyzést hoz létre. Emellett hátsó ajtót is nyit, melyen keresztül a távoli támadó később is könnyen hozzáfér a megfertőzött számítógéphez.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ

7. Win32/Adware.WhenUSave alkalmazás

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 2,04%
Működés: A Win32/Adware.WhenUSave működése során létrehozza a saveupdate.exe nevű állományt. Az ilyen, nem kifejezetten kártevő, hanem inkább a veszélyes vagy nem kívánt programok kategóriába tartozó kéretlen reklámprogramok sok esetben élnek olyan trükkökkel, hogy különféle további könyvtárakban is létrehoznak magukból másolatot. Ennek kettős célja van: egyrészt egy esetleges vírusirtást követően egy eldugott helyen megmaradhatnak a fertőzött állományok, másrészt helyi hálózatokban, megosztott könyvtárakban, peer 2 peer hálózatokban is képesek terjedni. Futása során megkísérel a web.whenu.com weboldalhoz kapcsolódni, ahonnan kéretlen reklámokat, valamint saját programfrissítéseit tölti le. A fertőzött gépen aktív böngésző esetén linkeket, időjárás-jelentést és más kéretlen reklámokat jelenít meg.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ

8. Win32/TrojanDownloader.Swizzor trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1,96%
Működés: A Trojan.Downloader.Swizzor egy olyan kártevő, melynek segítségével további kártékony állományokat másolnak a támadók a fertőzött számítógépre. Többnyire reklámprogramokat tölt le és telepít. A Swizzor terjedéséhez a hiszékenységet is kihasználja: olyan programokba is bele szokták rejteni, amelyek látszólag peer 2 peer hálózatok sebességét (pl. Torrent) optimalizálják, valójában azonban maga a kártevő lapul a "csomagban". Emellett hátsó ajtót is nyit a megtámadott számítógépen. A bűnözők így teljes mértékben átvehetik a számítógép felügyeletét: alkalmazásokat futtathatnak, állíthatnak le, állományokat tölthetnek le/fel, jelszavakat, hozzáférési kódokat tulajdoníthatnak el.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ

9. Win32/VB.EL féreg

Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1,92%
Működés: A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon terjed. Fertőzés esetén megkísérel további káros kódokat letölteni az 123a321a.com oldalról. Automatikus lefuttatásához módosítja a Windows Registry HKLM,SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Run bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában.
A számítógépre kerülés módja: fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed.
Bővebb információ

10. Win32/TrojanDownloader.Bredolab.AA trójai
Elterjedtsége a decemberi fertőzések között: 1,88%
Működés: A Win32/TrojanDownloader.Bredolab.AA egy olyan trójai program, mely távoli oldalakról további kártékony kódokat tölt le és hajt végre. Futása közben a Windows, illetve a Windows/System32 mappákba igyekszik új kártékony állományokat létrehozni. Emellett a Registry adatbázisban is bejegyzéseket manipulál, egészen pontosan kulcsokat készít, illetve módosít a biztonságitámogatás-szolgáltató (SSPI - Security Service Provider Interface) szekcióban. Ez a beállítás felel eredetileg a felhasználó hitelesítő adatainak továbbításáért az ügyfélszámítógépről a célkiszolgálóra.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény