FőoldalArchívumMobilt vagy metánt?
2009. április 07., kedd ::

Mobilt vagy metánt?

Az ingatlan-, majd az autópiac után a mobiltelefonok keresletében is markánsan érzékelhető a válság hatása: a vevők kevesebb és olcsóbb készülékeket vásárolnak, inkább a gázszámlára költik a pénzüket. Mindez érzékenyen érinti a magyar elektronikai ipart is


Mi történik külföldön?

Nemzetközi kutatások szerint a tavalyi harmadik negyedévben még világszerte bővült a globális mobilpiac, az utolsó három hónapban már 10 százalékkal kevesebb készüléket vásároltak. Az öt vezető gyártó közül mindössze 2 tudta fokozni termelését; az elmúlt nyolc év legrosszabb adatában a kereslet visszaesése mellett a cégek hitelkörülményeinek romlása is közrejátszik. Az év egészében is csupán 5 százalékkal bővült a piac, de 2009-ben ez is elérhetetlennek tűnik. Míg a múlt év végén a Reuters mintegy hétszázalékos csökkenést vetített előre 2009-re, a magasan piacvezető Nokia már a teljes piac 10 százalékos visszaesését várja idén. A Citigroup pedig ennél is nagyobb, 13 százalékos zsugorodást prognosztizál. A negatív tendencia az értékesített darabszám csökkenése mellett abból fakad, hogy a vevők főleg a közepes árkategóriától az olcsóbb készülékek felé fordulnak el. Igaz, az eladott készülékek átlagára évek óta csökken, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy a feltörekvő piacokon az olcsóbb telefonok keresettebbek.
A piacvezető gyártók a kereslet visszaesése és az erős konkurencia hatására ugyancsak árcsökkentésbe kezdtek. A Nokia január közepén számos terméke árát vitte lejjebb, elsősorban a középső és felső kategóriában. A Sony Ericsson egyes zenemobiljai árát vágta vissza kisebb, 10 százalék körüli mértékben. A legnagyobb európai viszonteladó, a Carphone Warehouse januárban több mint harmadával mérsékelte a Nokia első, korlátlan zenecsomaggal kínált készülékének árát. Elsősorban a karácsonyi kereslet gyengesége ijesztette meg a kereskedőket, akik azután a felhalmozódó készleteket látva elkezdték mérsékelni áraikat.

A hazai helyzet
Magyarországon a kereslet visszaesése októbertől volt igazán jelentős, novemberben és decemberben pedig már egészen meredekké vált. Egyértelműen jelentősen visszaesett a kereslet a felsőbb kategóriás készülékek iránt, de a teljes forgalom is csökkent. Főleg a középső kategóriában esnek vissza a fogyasztói költések, ugyanis a felső és az alsó szegmensbe tartozók hívási szokásai konstansnak mondhatók. A középső szegmensben bizonyosnak látszik, hogy itt lesz a leglassúbb a készülékcsere. A vevők elsősorban a 40 ezer forint alatti, kisebb tudású kategóriában keresik a telefonokat, és úgy tűnik, a korábbi 3-6 hónaponkénti készülékcsere is jócskán meghosszabbodott.
A lakosság kereslete éven belül nagyjából konstans, kivéve a karácsonyt – bár legutóbb már ez is gyenge időszak volt. A magasabb tudású készülékeket inkább a 18 és 32 év közötti vásárlók keresik, az idősebbek már alig vannak jelen a vevők között. Ők inkább a gázszámlára költenek. A céges vevők kereslete általában másképp alakul, hiszen a társaságok többnyire az év elején szerzik be az új készülékeket, és a vezetőségtől a hierarchiában lefelé haladva egyre egyszerűbb mobilokat vásárolnak alkalmazottaiknak.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény