FőoldalVilágítástechnika

Világítástechnika

Cikkünkben ismertetjük azt a tíz legfontosabb okot, amiért a fejlesztőmérnökök a kicsi, nagyon kedvező árú PIC12HV752 mikrovezérlőt vagy már a szívükbe fogadták, vagy nagyon hamar megteszik. Minden okot egy nagyon jól meghatározott problémára adott megoldásként mutatunk be, amely minden költségtudatos, de a műszaki minőségből nem engedő, LED-meghajtást fejlesztő mérnököt érdekelhet...

Intelligens világítási rendszerrel újítják fel San Diego belvárosának közvilágítását, amely az első város lesz az Egyesült Államokban, ahol a GE LightGrid technológiát alkalmazzák. A tavasszal működésbe lépő, LED-es utcai világítást is magába foglaló rendszer évente több mint negyedmillió dollár takarít meg a városnak a fejlett és energiatakarékos megoldásai révén

A LED konferencia sorozat 2010-ben azzal a céllal indult, hogy egy új technológia fejlődését, alkalmazását nyomon követve, a világítástechnika tudományába is bevezesse a konferencia résztvevőit, illetve a már megszerzett tudást elmélyítve, tudatos piaci szereplőkkel együtt vehesse fel a versenyt az energiaracionalizálás, a korszerűsítések területén. Az elmúlt években a LED-ek gyártása és alkalmazása területén lezajlott gyors technológiai fejlődés számos kérdést vet fel a világítástechnikával foglalkozók részéről

A Texas Instruments bemutatta az iparág első lebegőkapcsolós architektúráját, amelyet lámpákba szerelt LED-ek offline lineáris meghajtására kínálnak. Az AC-kapcsolt mátrixos technika alapja a TI műhelyéből érkező TPS92411 lebegő MOSFET kapcsoló, amely egy igazán innovatív megközelítése az alacsony feszültséghullámzású, mágneses alkatrészektől mentes LED-meghajtásnak

Az első lámpák megjelenése óta több, mint 200 év telt el és azóta a lámpagyártás hatalmas változáson ment keresztül. Míg régen a legfőbb cél az izzó nagyobb teljesítményének és biztonságos működésének elérése volt, ma ezek már mind alapfeltételek, amelyek – az új vásárlói igények megjelenésével – kiegészültek a designtervezéssel. A mai lámpákkal szemben elvárás, hogy ne csak fényt, de élményt is nyújtsanak. A Philips ezt az igényt szeretné kiszolgálni új, innovatív fejlesztéseivel. Legújabb termékeikkel azonban nem a felnőtteket célozzák, hanem a különleges képzelőerővel rendelkező gyerekeket

Az Osram Duris S5 fehér LED sorozata egy kiváló változat kiváló áron, hosszú élettartammal és magas CRI-vel (színvisszaadási index)

A múlt hét végén avatták fel Berettyóújfaluban a Mezei-Vill Kft. új LED lámpatest-gyártó üzemét, ahol kültéri és közvilágításhoz használatos fényforrásokat gyártanak

A Royal DSM bejelentette a Stanyl® ForTii™ poliamid alkalmazását LED-tartó mátrixban. Ezzel a DSM fejlesztette, nagyteljesítményű poliamid a világon elsőként került LED-mátrix műanyag tartójába integrálásra. A LED-tartó mátrixok egyszerűsítik a LED-es világítástechnikai rendszerek telepítését, csökkentik a költségeket és az időszükségletet is, mivel nincs szükség kézi forrasztásra az alkalmazáshoz. A LED-tartókat kézi erővel, bepattintva, gyorsan a rendeltetési helyükre lehet illeszteni

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának kutatócsoportja részt vesz a Sixtus-kápolna freskóinak megvilágítását megújító innovatív nemzetközi projektben. A veszprémi Virtuális Környezetek és Fénytan Kutatólaboratórium a legmodernebb fényforrások látásra és az emberi környezetre kifejtett hatásával foglalkozik, eredményeiket többek között a LED4ART projekt keretében hasznosítják, amelyben céljuk a műtárgyak minőségi és energiatakarékos LED világítása

Az Osram Opto Semiconductors bejelentette Duris „S" LED-terméksorozatának bővítését a Duris S 8 alkatrészekkel. Az új multichipes, nagy teljesítményű LED-ek kis felületről nagy fényteljesítmény leadására képesek, és alkalmazásukat elsősorban irányított és nem irányított retrofit világításba, illetve beltéri LED spotlámpás rendszerekbe ajánlja a gyártó

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény