Üzlet
Nem veszíthetjük el a jó ötleteket!

A sikeres startupokhoz a jó ötletek mellé sikeres csapat kell – ezt mutatta meg a hétvégi Hackathon-in-a-Box ötletverseny. Bár sok a jó ötlet, tízből csak egy éri meg startup vállalkozásként az első évet – ezen az arányon tud javítani Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint a Hackathon
Legyőzhetők a szabadalmi trollok

A Kaspersky Lab örömmel jelentette be győzelmét a Lodsys által kezdeményezett eljárásban, ahol a texasi székhelyű társaság, szabadalmi jogok érvényesítésével foglalkozó cégként, más néven „szabadalmi trollként" tevékenykedik, és arról ismert, hogy szabadalmi jogok megsértéséért pereket indít különféle cégek ellen
Ha Szeged és Fehérvár összefog

Látogatóban a HILASE Fejlesztő, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-nél. A „start-up cég" mellett napjainkban kormányzati oldalról is egyre sűrűbben hangzik el ez a kifejezés: spin-off. A most körvonalazódó, a 2014–2020-as évekre vonatkozó állami K+F+I-stratégiának is fontos elemét képezik az ilyen cégek. A fogalom jobb megértése, megismertetése is vezérelt bennünket, amikor egy szegedi kisvállalkozáshoz látogattunk el
Rossz hangok a Bang & Olufsen felől

Tovább emelkedett a Bang & Olufsen (B&O) dán luxus audiovizuális termékgyártó adózás előtti vesztesége az idei pénzügyi év első negyedévben – tudósította az MTI
Csak 3% a nők aránya
Szélsőséges eseteket is bemutatott a nők helyzetét – ezen belül is kiemelten az infokommunikáció és a mérnöki tudományok területén betöltött szerepüket – vizsgáló Horizont 2020 konferencia
Megújuló energia park nyílt a jövő generációinak

Elkészült a Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás és Oktató Központjában az Élhető Jövő Park kísérleti projekt. A projekt keretében az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport támogatásával, valamint a HP Magyarország, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és az OTP Bank segítségével megújuló energia-forrásokat hasznosító energiatermelő egységek, valamint ezek működését felügyelő és összehangoló informatikai rendszer került felépítésre
Az LG szervizközpontot nyitott Budapesten

Az LG Lengyelország után Magyarországon nyitotta meg márkaszerviz-hálózatának következő európai székhelyét. A Váci úton lévő szerviz célja a gyorsabb és pontosabb ügyfélkiszolgálás és az LG vásárlók elégedettségének növelése
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments