FőoldalÜzletEgyre több külföldi fiatal jelentkezik a hazai mérnökállásokra
2021. december 21., kedd ::

Egyre több külföldi fiatal jelentkezik a hazai mérnökállásokra

Ugrásszerűen megnövekedett azoknak a külföldi diákoknak a száma, akik a műszaki felsőfokú tanulmányaik befejezése után a magyarországi nagyvállalatoknál szeretnének elhelyezkedni pályakezdő mérnöki pozíciókban – derül ki a Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség legfrissebb felméréséből. Ebben a szakemberek rámutatnak arra is, hogy az idei egyetemi, főleg vidéki campusokon megtartott állásbörzéken az volt a legjellemzőbb, hogy 80 – 90 százalékban határinkon túlról érkező fiatalok érdeklődtek a meghirdetett hazai mérnöki állások, gyakornoki lehetőségek iránt. A külföldi diákok elsősorban határozott időre szóló megbízatásokat kerestek, amelyek révén releváns szakmai tapasztalatokat és gyakorlati ismereteket szerezhettek meg.

„A mérnöki tudás és diploma sokat ér a piacon. Évek óta nagy a kereslet a fiatal pályakezdők iránt is, köszönhetően az országban megvalósuló újabb és újabb beruházásoknak, amelyek hozzáértő műszaki szakembereket igényelnek. A hazai felsőoktatás viszont továbbra sem tudja megfelelő számban garantálni a szakma következő generációját, aminek egyrészt az az oka, hogy egyre kevesebben jelentkeznek műszaki képzésekre, másrészt a lemorzsolódások miatt sokan el sem jutnak a diplomáig.” – foglalta össze a műszaki felsőoktatás sanyarú helyzetét Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke.

A tényekre, tapasztalatokra támaszkodva a szakember úgy látja, hogy a pályakezdő magyar mérnökök részint azért maradnak távol a kifejezetten őket megcélzó műszaki állásbörzéktől, mert sokan közülük eleve külföldi tapasztalatszerzésben gondolkoznak. Azok pedig, akik magyarországi nagyvállalatoknál szeretnének elhelyezkedni, jellemzően a diplomájuk átvétele után kezdenek bele aktívabban a munkakeresésbe és néznek utána a számukra legoptimálisabb pozícióknak, akár gyakorlati, akár konkrét állás formájában. Velük ellentétben a külföldi hallgatók jobban előre terveznek, és még a végzés előtt szeretnék biztosítani a helyüket valamely magyarországi nagyvállalat mérnöki csapatában, ezért növekszik évről – évre a nem magyar anyanyelvű diákok száma az állásbörzéken. A cégek saját statisztikái szerint pedig a hozzájuk jelentkező külföldiek közel felét sikerül is valamilyen pozícióban alkalmazniuk. A fizetések ugyanakkor a mérnöki szegmensben mindenki számára nagyon csábítóak. Jellemzően 1-2 éves munkatapasztalattal már akár félmillió forintot meghaladó bruttó fizetést kaphatnak a fiatalok, akiknek a vállalatok többsége számtalan továbbképzést, valamint kiszámítható, tervezhető karrierutat biztosít a folyamatos fejlődéshez.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény