FőoldalÜzletKözös javaslatokat tett a Gyáriparosok Európai Kerekasztala
2019. május 06., hétfő ::

Közös javaslatokat tett a Gyáriparosok Európai Kerekasztala

Hat pontban rögzített vállalásban állapodott meg a Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT). A szervezet szerint Európának sürgős lépéseket kell tennie azért, hogy kezelni tudja a technológiai fejlődés okozta kihívásokat

Az 55 európai cég vezérigazgatóit és elnökeit összefogó Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT) – amely csoport világszerte összesen közel 5 millió munkavállalót foglalkoztat, közvetlenül pedig ennél is több munkahelyre van hatása – ma minden korábbinál erőteljesebben szállt bele egy komoly szakpolitikai vitába.

Az Európa helyének megerősítése a világban elnevezésű állásfoglalásában az ERT rámutat arra a békére és jólétre, amelyet az európai integráció az elmúlt hét évtizedben a polgároknak nyújtott – de hozzáteszi, hogy a kormányok, a civil társadalom és a magánszektor összehangolt fellépése nélkül Európa nem tudja biztosítani az állampolgároknak az évszázad legjelentősebb problémáira a megoldást.

Ezen nagyvállalatok most először együttesen elkötelezték magukat hat vállalás mellett, amelyek célja a lakosság jólétének növelése – valamint az abban való hit növelése, hogy Európa képes valóra váltani, amit ígér. A vállalások a következők:

  1. Növekvő beruházások - Az ERT tagvállalatai évente több mint 50 milliárd eurót fektetnek be a K + F-be. Kedvező szabályozói környezet és pénzügyi ösztönzők esetén az ERT-cégek készek még többet befektetni.
  2. Értékteremtés a társadalom számára - Az ERT tagjai vállalást írtak alá, mely egy hosszú távú kampány kezdetét jelenti, amely Európa-szerte a sokszínű és befogadó vállalati kultúra erősítését szolgálja.
  3. A digitális átalakulás előmozdítása - Az ERT tagvállalatai felgyorsítják saját digitalizációs, adat- és mesterséges intelligencia stratégiájukat.
  4. A készségek fejlesztése - Az ERT tagvállalatai jelentősen növelik a minőségi üzleti oktatási partnerségek biztosítását munkavállalóik körében, lehetővé téve így az egész életen át tartó tanulást biztosító szakmai gyakorlatot, a tanulók gyakorlati képzését, valamint az első munkába állási lehetőséget. Emellett biztosítják mind a jelenlegi, mind a jövőbeni munkavállalók képzését a digitalizálás, az automatizálás és a mesterséges intelligencia szakterületein belül.
  5. Az ipar és a kereskedelem támogatása - Az ERT tagvállalatai aktívan támogatják az EU-t a kereskedelmi diplomácia hatékony végrehajtása érdekében, hogy tisztességes és szabad kereskedelmet és inkluzív globális növekedést biztosítsanak.
  6. Az energiaátmenet megvalósítása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem - Az ERT tagvállalatai együttműködnek az uniós és országos szintű döntéshozókkal annak biztosítása érdekében, hogy Európa megteremtse a megfelelő szabályozásokat, amelyek lehetővé teszik az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás éghajlatpolitikai célkitűzéseinek globális végrehajtását.

„A régió vezető vállalataként nem csak szimbolikus útmutatásként tekintünk az ERT által megfogalmazott hat pontra – az egyes vállalások valódi elköteleződést is jelentenek a MOL-csoport részéről annak teljes működési területén. Napjaink kihívásai ugyan globálisak, ám Európa erősödése érdekében a kulcsfontosságú gazdasági szereplőknek kontinens-szinten is fel kell tudniuk mutatni hatékony megoldásokat. ERT-tagvállalatként a MOL-csoport a célkitűzések megvalósításával is a Közép-Európa versenyképességének erősítéséért dolgozik" – mondta Áldott Zoltán, a MOL-csoport és a Slovnaft felügyelőbizottságának elnöke, az ERT tagja.

A hat ERT-vállalás mellett a képviselők felhívták az uniós intézmények, főként az új parlament és bizottság figyelmét, hogy az elkövetkező években a következő hat szakpolitikai prioritásra összpontosítsanak: az egységes piac megerősítése, a versenyképesség növelése, a digitális átalakulás előmozdítása, az eltérő készségek közötti különbségek kezelése, a tisztességes és szabályokon alapuló globális kereskedelem biztosítása, valamint az éghajlatváltozás kezelése.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény