FőoldalÜzletÚj profillal újranyitná móri gyárát a Lear
2018. február 08., csütörtök ::

Új profillal újranyitná móri gyárát a Lear

Tavaly novemberben költségcsökkentési céllal zárt be a Lear Corporation Hungary Kft. móri gyára

Sajtóhírek szerint az újranyitás után nem prémium autóüléshuzatokat, hanem – akárcsak a cég gödöllői és gyöngyösi gyárában – elektromos elosztó rendszereket, kábelkorbácsokat gyártanának a korábban 24 évig működő üzemben, ahol 830 ember dolgozott. A Lear Co. a költségek csökkentése érdekében zárta be év végén a móri üzemet, ahonnan a munkafolyamatokat részben Romániába, részben Moldáviába vitték. Pedig a magyar leányvállalat jelentős profitot termel: nettó árbevétele 2015-ben 747,9, 2016-ban pedig 642,6 millió eurót tett ki. Adózott eredménye ugyanezen években 36,6 millió euró és 26,2 millió euró volt.

A pár hónapja elbocsátott munkások többségének már van új állása, ennek ellenére a Lear sokakkal újra felvette a kapcsolatot. Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke szerint több mint 300 dolgozónak telefonáltak, akikről úgy tudták, hogy még nem helyezkedtek el. Közülük kétszázan vissza is tértek a céghez, már el is kezdték a betanulást Gödöllőn.

Tavaly márciusban, amikor bejelentette a téli bezárást, a Lear 12 százalékos béremelést adott minden dolgozójának, akik többsége aztán kéthavi plusz végkielégítést kapott. Állítólag a cég a megemelt összeget fizetné a visszavett dolgozóknak.

A Lear cégcsoport a tavalyi év végéig Gödöllőn és Gyöngyösön személyautók elektromos kábelkötegeit gyártotta, Móron autóülés-huzatokat konfekcionált, Győrben komplett autóüléseket állított elő, míg Fóton raktározást végzett.

A Lear Corporationt 1917-ben alapították Detroitban, autóüléseket és gépkocsik elektromos rendszereit gyártják szerte a világon. A cégcsoport világszerte 37 országban 243 telephelyen 150 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény