FőoldalÜzletMegérkezett az első két Siemens Vectron a GYSEV flottájába
2017. május 24., szerda ::

Megérkezett az első két Siemens Vectron a GYSEV flottájába

A GYSEV Zrt. és a Siemens képviselői márciusban írták alá a beszerzési szerződést öt, ill. opcionálisan további négy villamos mozdony megrendeléséről. Azóta biztossá vált, hogy a vasúttársaság él opciós jogával, így összesen kilenc Siemens Vectron villamos mozdonyból állhat a GYSEV flottája. A gyártó cég hónapokkal a leszállítási határidő előtt átadta az első két Vectron MS mozdonyt a GYSEV számára. Az első, új mozdonyt ünnepélyesen avatták fel a soproni vasútállomáson

„Hosszú ideje terveztük és gondos munkával készítettük elő a vontató járműparkunk fejlesztését. Véleményem szerint a lehető legjobb megoldást választottuk, hiszen kedvező feltételekkel vettünk fel hitelt, a rendelkezésünkre álló forrásból pedig az európai vasútvonalakon hosszú évek óta bizonyító Siemens Vectron mozdonyokat vásároltunk. Dinamikusan fejlődő vasúttársaságunknak nagy szüksége volt az új vontató járművekre. Külön öröm számomra, hogy várhatóan még az idei évben az összes mozdonyt leszállítja a Siemens” – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

A vasúttársaság állományába kerülő első két mozdony háromáramnemű, így az európai vasútvonalak többségén képes közlekedni. Ezeken kívül még egy háromáramnemű, ill. hat darab kétáramnemű mozdonyt rendelt meg a GYSEV, utóbbiak közül kettőben dízel segédhajtás is rendelkezésre áll majd. A mozdonyokat elsősorban a nemzetközi árufuvarozásban használja majd a társaság, de az új von-tatójárművek megjelennek a hazai InterCity-forgalomban is. Ennek megfelelően a GYSEV Zrt. és a GYSEV CARGO Zrt. logóinak szín és formavilágát is megjeleníti az új, zöld sárga és fehér alapszínekre festett mozdonyok arculata.

„Nagy elismerés számunkra, hogy immáron 130 éve megbízható partner lehetünk az ország vasúti közlekedésének fejlesztésében. 1887-ben az első villamos vontatású közúti vasutat, vagyis az első budapesti villamost a Siemens hozta létre, ma pedig a GYSEV flottájának legújabb Vectron mozdonyát adhatjuk át. Vállalatunk újra bebizonyította, hogy kiemelkedő teljesítményű vasúti járműveivel méltán járul hozzá a hazai villamos hajtású vasúti közlekedés modernizációjához” - mondta el Dr. Lud-vig László, a Siemens Zrt. Mobility divíziójának vezetője.

Az első két mozdony az 500-as és 501-es pályaszámot kapta. Jelenleg a járművek hatósági engedélyeztetési eljárása zajlik, a két új villamos mozdony várhatóan júni-usban állhat forgalomba.

A Siemens honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény