FőoldalÜzletA tajvani kormány mesterséges intelligencia fejlesztésbe fektetne
2017. március 24., péntek ::

A tajvani kormány mesterséges intelligencia fejlesztésbe fektetne

A tajvani Tudományos és Technológiai Minisztérium (MOST) 5 milliárd új tajvani dollárt (163 millió US$) fektetne a mesterséges intelligencia fejlesztésébe, hogy ezzel is segítsék a hazai ipar versenyképességét ezen a területen

Chen Liang-gee, a nemrégiben kinevezett tudományos és technológiai miniszter elmondása szerint a MOST támogatást vár a kormánytól, hogy biztosítsák az AI fejlesztés 47 milliárd forintot kitevő költségvetését. A minisztérium célja három-négy élenjáró, nagysebességű AI számítógépes bázis felállítása. Véleménye szerint az elkövetkezendő 10-20 év során az AI várhatóan alapkövetelménnyé válik majd egy ország számára a high-end technológiája fejlesztéséhez, így Tajvan meg fogja erősíteni képességeit ezen a területen, hogy kiépítsék a technológiai fejlesztés feljavítása felé vezető utat.

A tervezett kutatóközpontok célja hogy vonzó körülményeket biztosítanak a külföldi specialistáknak, szakembereknek , ezáltal odavonzzák őket. Így biztosítva Tajvan számára a mesterséges intelligencia és a hozzá tartozó interdiszciplináris technológiák fejlesztésének segítését. A főbb területek közé tartozik pl. az anyagtechnológia, neurológia vagy a bölcsészet.

A tervezett AI kutatóközpontok elhelyezkedésével kapcsolatosan Chen elmondta, a MOST jelenleg is működtet nagysebességű számítógépes központokat Tajvan északi részén a Hsinchu Tudományos Parkban, valamint a Közép-Tajvan Tudományos Parkban és a Dél-Tajvan Tudományos Parkban, így nem lát nehézséget ezen már meglévő központok AI kutatóbázissá bővítésében. Az AI fejlesztés felé tett lépések nem jelentik azonban a meglévő iparágak lecserélését. Az AI erőfeszítések várhatóan bátorítják majd a helyi ipari és akadémiai szektorokat az együttműködésre, hogy az iparágak fejlettebb innovációs képességekkel rendelkezhessenek, ami végül is Tajvan globális versenyképességének javításához vezet majd.

Forrás: Focus Taiwan

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény