FőoldalÜzletÚj országigazgató az IBM Magyarország élén
2017. február 06., hétfő ::

Új országigazgató az IBM Magyarország élén

Rehus Péter új pozíciójában teljes körűen irányítja a magyarországi cég ügyfélkapcsolati munkáját és felel a vállalat teljes termék- és szolgáltatási portfóliójáért

Rehus Péter a Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki szakán szerzett diplomát. MBA tanulmányait az angliai Henley Business Schoolban végezte.

Sokéves IBM-es munkatapasztalattal rendelkezik, több pozíciót is betöltött a cégen belül elsősorban értékesítési, szolgáltatási területen. Junior projektvezetőként kezdte pályafutását az IBM Bank és biztosítási ágazatában. Ezt követően 6 éven keresztül kereskedelmi képviselőként, majd értékesítési vezetőként dolgozott ebben a szektorban. Ebben az időszakban négy hónapot töltött az IBM Kelet-Európai Igazgatóságának rendszerintegrációs osztályán, ahol különböző kelet-európai országokban folyó projektek kapcsán részt vett a rendszerintegrációs osztály folyamatainak alakításában, és a régióban az első erőforrás-kihelyezési ajánlat elkészítésében.
1998-ban a szolgáltatási terület felé lépett tovább, azon belül is a stratégiai erőforrás-kihelyezés (outsourcing) irányába. Egy éven keresztül az IBM Business Computing Utility (BCU) marketing és értékesítési vezetőjeként a BCU szolgáltatásainak értékesítését, a marketing és értékesítési stratégia kidolgozását irányította. Ezt követően pedig az outsourcing üzletág vezetőjeként fő feladata az IBM magyarországi erőforrás-kihelyezési stratégiájának kialakítása és üzleti lehetőségeinek felderítése volt.

Ezt követően a rendszerintegrációs üzletág vezetője volt két évig, ahol az üzletág munkájának megszervezéséért, a projektek teljeskörű felügyeletéért támogatásáért, valamint az üzletág stratégiájának kidolgozásáért volt felelős. 2003 szeptemberétől a szoftver üzletágat vezette, majd néhány év kihagyással – ekkor szerezte MBA diplomáját is – régiós szerepkörbe tért vissza. 2010-től kereskedelmi menedzserként, majd értékesítési csatornákért felelős igazgató, majd az ipari megoldásokért felelős igazgató posztját töltötte be a közép-kelet-európai régióban. 2016-tól az európai piacokért felelős igazgatóként SaaS (Software as a Service) területen dolgozott: az IBM Kognitív Kereskedelmi Alkalmazások európai üzletágában a felhő alapú szolgáltatásokért felelős kereskedelmi vezető volt.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény