FőoldalÜzlet85 millió dolláros bevétellel zárta a 3. negyedévet a LogMeIn
2016. november 07., hétfő ::

85 millió dolláros bevétellel zárta a 3. negyedévet a LogMeIn

Magyarország első startupból kinőtt nemzetközi IT nagyvállalata, a LogMeIn, Inc. nyilvánosságra hozta a 2016. szeptember 30-án zárult III. negyedéves eredményeit. A LogMeIn bevétele 85,1 millió USD volt, ami a 2015. évi III. negyedévvel összevetve 22 százalékos növekedést jelent

„Elégedettek vagyunk a harmadik negyedéves teljesítményünkkel, amivel tovább javítottuk a már amúgy is szép első féléves eredményeinket” – mondta Bill Wagner, a LogMeIn elnök-vezérigazgatója. „Büszke vagyok és nagyra értékelem csapatunk alap üzletágunkban elért eredményeit, miközben ezzel egy időben jelentős előrelépést tettünk a júliusban bejelentett, a Citrix GoTo termékcsaláddal megvalósítandó egyesülésünk kapcsán is. Az év hátralévő részében továbbra is mindkét területre összpontosítunk, LogMeIn egymagában is jó teljesítménnyel zárja a 2016-os évet, miközben folytatja az összevont vállalat integrációjának és optimalizásának kidolgozását.”

A 2016-os III. negyedév legfontosabb eredményei:

  • A bevétel 85,1 millió USD volt, ami a 2015. évi III. negyedévvel összevetve 22 százalékos növekedést jelent
  • A korrigált EBITDA 24,8 millió USD, a korrigált EBITDA árrés pedig 29,1 százalék volt, összevetve a 2015. évi III. negyedévi 19,4 millió USD, illetve 27,9 százalék USD számadatokkal
  • A GAAP számviteli rendszerben kimutatott nettó veszteség 0,7 millió USD, illetve 0,03 USD nettó veszteség volt részvényenként, összevetve a GAAP szerinti 2015. évi III. negyedévi 5,6 millió USD nettó bevétellel, illetve a részvényenkénti 0,22 USD értékkel
  • A nem-GAAP szerint nyilvántartott nettó bevétel 14,8 millió USD volt, illetve 0,56 USD részvényenként, összevetve a 2015. évi III. negyedévi 11,9 millió USD, illetve a részvényenkénti 0,46 USD adatokkal
  • Az üzemeltetésből származó cash-flow 20,1 millió USD, illetve a bevétel arányában 24 százalék volt, összevetve a 2015. évi III. negyedévi 13,4 millió USD számadattal
  • A halasztott bevétel összesen 163,7 millió USD összegűek voltak, ami összevetve a 2015. évi III. negyedévi 137 millió USD számadattal 19 százalékos növekedést jelent
  • A Vállalat a negyedévet készpénzállomány, készpénz jellegű eszközök és rövidtávú befektetések tekintetében 217,2 millió USD összeggel zárta

Üzleti kitekintés

A 2016. október 27-i adatok szerint a LogMeIn előrejelzést készít a 2016. évi IV. negyedévre, valamint a 2016-os pénzügyi évre.

2016. IV. negyedév: a Vállalat által a négy negyedévre előre jelzett bevétele 87 millió USD, illetve 87,5 millió USD közé tehető. A korrigált EBITDA várhatóan 25,1 millió USD és 25,5 millió USD között lesz.

A nem-GAAP szerinti nettó bevétel várhatóan 15,3 millió USD és 15,5 millió USD között lesz, illetve részvényenként 0,58 USD és 0,59 USD között. A nem-GAAP szerinti nettó bevételben nem szerepel a 8,9 millió USD készlet-alapú korrekciós költség, a 12,6 millió USD összegű akvizíciós költségek, valamint az amortizáció, ideértve a Vállalat által javasolt, a Citrix GoTo termékcsaláddal történő egyesülést, valamint a 0,3 millió USD nagyságú jogi kiadásokat.

A nem-GAAP szerinti nettó, négy negyedévre vonatkozó bevétel hozzávetőlegesen 31 százalék valós adókötelezettség feltételezésén alapszik. A nem-GAAP szerinti nettó részvényenkénti bevétel meghatározásának alapja a 2016-os évre a mintegy 26,4 millió kint lévő részvény súlyozott átlaga.

A készlet-alapú korrekciós költségek, az akvizíciós költségek és amortizációval együtt, a Vállalat előrejelzése alapján a GAAP szerinti nettó bevétel 0,2 millió USD és 0,5 millió USD között lesz, illetve részvényenként 0,01 USD és 0,02 USD között.

A GAAP szerinti IV. negyedéves nettó bevétel számításakor mintegy 40 százalékos adófizetési kötelezettséget feltételeztek. A GAAP szerinti, a teljes 2016-os pénzügyi évre vonatkozó, részvényenkénti nettó bevétel számításának alapja a mintegy 26,2 millió kint lévő részvény súlyozott átlaga.

2016. évi pénzügyi év:

A Vállalat előrejelzése szerint a 2016. évi bevételek 335 millió USD és 335.5 millió USD között lesznek. A korrigált EBITDA a várakozások szerint 88 millió USD és 88,4 millió USD között lesz. A nem-GAAP szerinti nettó bevétel a várakozások szerint 51,9 millió USD és 52,2 millió USD között lesz, illetve részvényenként 1,98 USD és 1,99 USD között. A nem-GAAP szerinti nettó bevétel nem tartalmazza a becsült 36,3 millió USD készlet-alapú korrekciós költségeket, valamint a 37 millió USD akvizíciós és amortizációs költségeket, a Vállalat által javasolt, a Citrix GoTo termékcsaláddal történő egyesülés költségeit és a 0,3 millió USD nagyságú jogi kiadásokat.

A nem-GAAP szerinti nettó bevétel előrejelzése a teljes 2016-os pénzügyi évre hozzávetőlegesen 31 százalék valós adókötelezettség feltételezésén alapszik. A nem-GAAP szerinti részvényenkénti, nettó bevétel számításának alapja a mintegy 26,2 millió kint lévő részvény súlyozott átlaga.

A készlet-alapú korrekciós költségekkel, akvizíciós költségekkel és amortizációval együttesen a Vállalat előrejelzései szerint a GAAP szerint 1 millió USD és 1,3 millió USD közötti nettó nyereséget, illetve részvényenként 0,04 USD és 0,05 USD közötti nettó nyereséget fognak elérni.

A GAAP szerinti kimutatásban az egész éves nettó bevétel számításakor mintegy 38 százalékos adófizetési kötelezettséget feltételeztek. A teljes 2016-os pénzügyi évre a GAAP szerinti részvényenkénti, nettó bevétel számításának alapja a mintegy 26,2 millió kint lévő részvény súlyozott átlaga.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény