FőoldalÜzletHatalmas siker az FSH!
2016. február 03., szerda ::

Hatalmas siker az FSH!

A győri XMEDITOR szakkommunikációs cég által már hetedszer meghirdetett egyetemi-főiskolai nemzetközi autóépítő verseny idén is a nyár egyik legkiemelkedőbb autóipari találkozóhelye lesz

A 2016. augusztus 18. és 21. között megrendezendő verseny a megszokott helyszínen, a győr-gönyűi kikötő betonján mutatja be az autósport feltörekvő fejlesztőit. A Formula Student Hungary jelentősége abban rejlik, hogy a kelet-közép-európai autóipart képviseli, és kiemelten kezeli az ebből a régióból származó csapatok szerepeltetését. A rendezvény atmoszférájával is kitűnik a versenysorozat állomásai közül, az itt kialakított barátságos és közvetlen környezetnek köszönhetően az FSH az elmúlt években a legkedveltebb európai versennyé vált.

A magyar verseny növekvő népszerűségét mutatja az is, hogy idén minden eddiginél több, 113 csapat jelentkezett, a nyílt regisztráció során pedig csupán ezredmásodperceken múlt a versenyre való bekerülés. Összességében 44 csapat szerezhetett induló pozíciót a 2016-ös FSH-ra, így 69-en szorultak a várólistára. Németországból érkezik a legtöbb csapat, szám szerint 13. Magyarországot 4 csapat képviseli – Arrabona Racing Team (Győr), BME Formula Racing Team (Budapest), Formula Racing Miskolc (Miskolc), Aquarius SZTE Motorsport (Szeged) –, ahogy Lengyelországot, Olaszországot és Csehországot is. Görögország színeiben három csapat jön majd Győrbe, míg az Egyesült Királyságból, Oroszországból és Horvátországból 2-2, de érkezik csapat Észtországból, Ausztriából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából és Bulgáriából is.

Mint minden évben, több szakmai program és rendezvény egészíti ki a teljes programot, így válik valóban a hazai autóipar nagy nyári nemzetközi találkozóhelyévé a Formula Student Hungary!

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény