FőoldalÜzletÁtadták az idei Gábor Dénes-díjakat
2015. december 18., péntek ::

Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat

Idén immár 27. alkalommal kerül átadásra a Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díj. A díjazottak között van a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója, a MELT alelnöke, dr. Kazi Károly úr is

A Novofer Alapítvány célja a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerése. A Gábor Dénes-díj megalapítóinak szándéka egyben a technológiai innováció, a műszaki/mérnöki kutatómunka, az ember által teremtett gépek és létrehozott anyagi konstrukciók iránti társadalmi figyelem és elismerés felkeltése és megerősítése volt. A tudományos és szellemi teljesítményekre épülő világunkban vissza kell állítani, meg kell erősíteni az anyaggal történő bánás, a technológiai képességek, a műszaki alkotások és alkotók iránti méltó társadalmi elismerést is. A Gábor Dénes-díj és annak több mint 25 éves története alapvetően erről szól.

Az évente kiosztott díjak jól lefedik az egyes ipari ágazatokat: IT-távközlés; gépipar; energetika; vegyészet-gyógyszeripar; mezőgazdaság-biotechnológia; „egyéb” (üzleti menedzsment, kiemelkedő oktatási teljesítmény).

A 2015. évi díjazottak

A díjátadáson Gyulai József, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke arról beszélt, hogy a Gábor Dénes-díj-átadó "a magyar mérnöki munka ünnepe". Hangsúlyozta: a 20. század eltörölte a fizikai és a kémia közti határokat, a 21. században pedig a fizikai és kémia biológiával közös határainak elmosódása várható. Hatalmas nemzeti büszkeségre ad okot, hogy ebből a folyamatból a magyar tudósok is kiveszik a részüket.

A kuratórium döntése alapján a Gábor Dénes-díj külhoni fokozatában részesült Kiss László István Kanadában élő gépészmérnök a magyar tudomány és kultúra nemzetközi elismertetésében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért, a komplex kutatási szemlélettel végzett, több kontinensen eredményesen alkalmazott multidiszciplináris fejlesztési eredményeiért.

Gábor Dénes-díjat kapott Kazi Károly villamosmérnök. A BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. ügyvezetője a magyar elektronikai ipar fejlesztésében végzett sokirányú szakmai- és társadalmi tevékenységéért.

Kistelegdi István építészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem tanára úttörő jellegű, a tudományos, kutatói, oktatói és építészeti esztétikai értékrendet egyben tükröző új oktatási szemlélet kialakításáért és annak sikeres bevezetéséért a magyar felsőoktatásba vehetett át kitüntetést.

Merkely Béla Péter szakorvost, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjának elnökét az eltérő tünetekkel jelentkező szívelégtelenségek hatékony kezelését szolgáló eljárások kifejlesztésében végzett alkotó közreműködéséért tüntették ki.

Szintén elismerést kapott Charaf Hassan villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense az infokommunikációs ipar igényeit kielégítő, általa létrehozott és irányított szoftverfejlesztő szakmai műhely eredményeiért.

Mészáros Csaba villamosmérnököt a magyar kutató-fejlesztő és gyártó-termelő kapacitások fejlesztésében végzett sikeres innovatív szervezői tevékenységéért, valamint a több országban is sikeres Evopro Holding Zrt. vállalat létrehozásáért díjazták.

Hangody László orvost, akadémikust, a Semmelweis Egyetem tanárát a porckopással járó degeneratív ízületi elváltozások csökkentését, valamint gyógyítását szolgáló eljárások és eszközök fejlesztésében nyújtott alkotó tevékenységéért és azok rutinszerű alkalmazásáért tüntette ki a kuratórium.

Elismerést kapott Lacza Zsombor ortopéd-traumatológus is az emberi szövetekhez teljes körűen alkalmazkodó, hosszú távon tökéletesen átépülő és az elveszett csontmennyiség helyére új, az eredetivel funkcionálisan azonos szövet létrehozását lehetővé tevő BoneAlbumin technológia kifejlesztésért és elterjesztéséért.

Ginsztler János gépészmérnököt, a Magyar Mérnökakadémia ügyvezető elnökét a Novofer Alapítvány kuratóriumi tagjaként négy cikluson keresztül folytatott áldozatos tevékenységéért díjazták In Memoriam Gábor Dénes-díjjal.

Emellett Gábor Dénes Életműdíjban részesült a kuratórium döntése alapján Mesterházy Ákos agrármérnök, a szegedi Gabonakutató Közhasznú Kft. kutató professzora és tudományos tanácsadója a magyarországi növénynemesítés, ezen belül a rezisztencia nemesítés, valamint a mikotoxin kutatásával elért, nemzetközi szinten is elismert, több mint négy évtizeden átívelő munkásságáért.

Szintén életműdíjat kapott Varjú György villamosmérnök, a BME professor emeritusa is, több mint öt évtizede folytatott áldozatos felsőoktatási és kutatási tevékenységéért.

A Gábor Dénes tudományos diákköri ösztöndíjban idén Várszegi Kristóf, a BME hallgatója részesült a Kézmozgatási szándék detektálása EEG-jel alapján című kutatásáért.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény