FőoldalÜzletKell-e annyi minden az autóba?
2015. november 19., csütörtök ::

Kell-e annyi minden az autóba?

A kaliforniai J. D. Power piacelemző cég „Drive 2015" című tanulmánya szerint az autógyártók milliárdokat fektetnek a személyautók és kisteherautók nyújtotta szolgáltatások fejlesztésébe, ugyanakkor a sofőrök nagy része nem is használja ezeket a technológiákat

A jelentés készítői arra összpontosítottak, hogy a járművezetők mennyire használják az innovatív fejlesztéseket az első 90 napban. Megállapították, hogy az első 30 nap a legkritikusabb: ha az autós ebben az időszakban nem próbálja ki az új technológiai megoldást, később már nem is fogja. Megfigyelték továbbá, hogy az új járművek tulajdonosainak 20 százaléka az autóba beépített 33 új szolgáltatásféleségből 16-ot sohasem használt. Az 5 leginkább hanyagolt eszköz a beépített concierge-szolgáltatás (43%), úti router (38%), önműködő parkolási rendszer (35%), fejmagasságú adatkijelző (33%) és a gyári alkalmazások (32%). Ezen túlmenően a járművezetők 20 százaléka úgy nyilatkozott, hogy 14 olyan technológiai megoldás van, amelyet kihagyna a következő autóvásárlásnál. Ilyen például az Apple CarPlay és Google Android Auto, a concierge-szolgáltatás és a beépített hangvezérlés.

Meglepő, hogy a technológia őrültjeinek számító Y generáció körében mintegy 23% azoknak a száma, akik feleslegesnek tartják a szórakozáshoz vagy a különböző hálózatokhoz való autóskapcsolódást. A J. D. Power ügyvezető igazgatója, Kristin Kolodge szerint: „Sokszor a tulajdonosok szívesebben használják a tabletet vagy az okostelefont, mert az megfelel az igényeiknek, ismerik és pontosan tudják használni. A járműveknek az információs hálózatba kötési lehetősége így kihasználatlan marad, ezzel pedig a gyártók és a fogyasztók is milliárdokat dobnak ki."

Kolodge megjegyezte, hogy leginkább olyan technológiákra van igény, amelyek javítják a vezetési élményt és a biztonságot, pl. figyelik az egészségügyi állapotot, a holtteret, vagy nagyon kedvelt a tempomat is. Sok tulajdonos mondta azt autóvásárláskor, hogy az előző autóban volt olyan funkció, ami nem volt hasznos, ezért az új autójába már nem is akar ilyesmit. Olyan eset is előfordul, amikor az autós nincs tisztában vele, hogy mi mindent „tud" az autója, az autókereskedő pedig nem magyarázza el megfelelően ezeket, és így a vásárlók nem is merik kipróbálni. Az autógyártóknak el kell tehát érniük, hogy az új tulajdonosok az autóban található újdonságok mindegyikét kipróbálják. Ebben fontos szerep juthat a márkakereskedőknek, hiszen rajtuk keresztül lehet a legtöbb információt átadni a vásárlóknak.

Forrás: Gartner

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény