FőoldalÜzletAz „okosmérők” húzhatják a félvezetőipart
2015. augusztus 27., csütörtök ::

Az „okosmérők” húzhatják a félvezetőipart

Az Internet of Things egyre nagyobb eszközigénnyel fog fellépni, ami újabb lökést adhat a félvezetőiparnak

Az amerikai IHS piackutató szerint a közműiparban a következő években terjedő okosmérők komoly növekedési lehetőséget ígérnek a félvezető ágazatnak. Ezeknek a mérőeszközöknek az eladása az idén már eléri a 132 millió darabot, 2019-ben pedig már a 150 milliót is meghaladhatja.

Az okosmérők gyártásához felhasznált félvezetők piaci értéke 2014-ben 1,2 milliárd dollár volt, ami 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az elemzők a következő 5 évre évi 8 százalékos bővüléssel számolnak. Tavaly az okosmérőkbe épített félvezetők költsége 11 dollár volt, ez több lehet a következő években, mivel a jövőben a jelenlegi 8-bites megoldások helyett a 32-bites mikrokontrollerek (MCU), memórialapkák, SoC (system-on-chip) használata kerül előtérbe.

Az újfajta víz- és gázmérőkben kevesebb félvezető egységet építenek ugyan be, de az akkumulátor kezelése és az érzékelők extra chipeket igényelnek. Az új eszközök már távolról is menedzselhetők, beleértve a frissítéseket, a vészhelyzeti leállításokat, vagy a nem fizetők készülékeinek a kikapcsolását. A 32-bites mikrokontrollerek nagyobb memóriát is igényelnek, ami tovább növelheti az eszközök előállítási költségeit, a félvezetőgyártók bevételeit.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény