FőoldalÜzletA robotprogramozás is tananyag a Gyerekegyetemen
2015. július 03., péntek ::

A robotprogramozás is tananyag a Gyerekegyetemen

Óriási sikernek bizonyult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gyerekegyetem elnevezésű kezdeményezése, amelynek 300 férőhelye a jelentkezés megnyitását követően pillanatok alatt betelt, és már 2017-re is vannak regisztráltak! A mérés- és irányításautomatizálás terén vezető National Instruments (NI) debreceni leányvállalata interaktív robotprogramozási foglalkozással kapcsolódott be a BME programjába július 1-jén, amelyet a kisebb és nagyobb diákok is nagy lelkesedéssel fogadtak

A gyerekegyetem, mint általánosiskolás-korú gyermekeknek szánt, egyetemi oktatók által tartott tudománynépszerűsítő program Nyugat-Európában már bejáratott intézmény, hazánkban azonban ez az első ilyen arányú megvalósulása. Az ismeretterjesztő és pályaorientációs célokat is szolgáló nyári tábort öt napon át, június 29-e és július 3-a között rendezi meg a vezető magyar felsőoktatási intézmény valamennyi kar oktatóinak és nagyvállalatoknak a bevonásával.

Az NI Hungary Kft. önkéntesei által megtartott szerdai foglalkozásokon a Gyerekegyetem 300 résztvevője az algoritmikus gondolkodás alapjait sajátította el játékos formában. Délelőtt az alsó tagozatosok tanulhatták meg a népszerű LEGO robotok grafikus programozását egy mentor és egy segítő támogatásával, délután pedig az idősebb tanulók kaptak arra lehetőséget, hogy feladatok önálló elvégzésére programozzák a robotokat.

Az oktatás alapjául az NI Mentor Programja keretében 2009 óta mintegy 60 általános és középiskolában sikerrel meghonosított megközelítés szolgált. Az egyedülálló program keretében ebben a tanévben több mint 1000 diák bővíthette természettudományos és műszaki ismereteit hazánkban. Az NI világszerte alkalmazott LabVIEW szoftverén alapuló grafikus programnyelv ikonok kombinálása révén, sokkal egyszerűbb módon teszi lehetővé akár igen bonyolult parancssorok megírását is, mint más programnyelvek. A Gyerekegyetem négy-négy tanulója által kezelésbe vett robotok így alig két óra alatt „megtanulták" a magyar csárdás lépéseit, illetve érzékelőik segítségével képesek voltak elütni a labdát a stilizált „golfpályán".

Az egyik 25 fős csoportot oktató önkéntes mentor, Krizsán Gábor folyamatmérnök szerint a gyerekek lelkesedéséből is látszik, hogy így, gyakorlati kihívásokon keresztül és sikerélmények révén kell a műszaki tudományokba bevezetni őket. A grafikus programozás ráadásul messze nem csak gyerekjáték, hiszen nemzetközi szinten mérnökök és tudósok ezreinek a munkáját könnyíti meg nap mint nap. A Gyerekegyetem résztvevői tehát egy olyan technológiai megoldás használatából kaptak ízelítőt, amellyel érdemes közelebbről is megismerkedniük, ha műszaki vagy tudományos területen képzelik el a jövőjüket. A BME kezdeményezését azért tartja különösen fontosnak és időszerűnek az NI Hungary Kft., mert ezekből a korán megszólított fiatalokból lehetnek a jövő újítói, akik technológiai áttörések révén megoldásokat találhatnak globális problémáinkra és valamennyiünk életminőségét javíthatják.

A Gyerekegyetem honlapja

Fotó: Vékony Zsolt

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény