FőoldalÜzletDél-koreai Innovációs és Üzleti Fórum 70 érdeklődő cég részvételével
2015. április 22., szerda ::

Dél-koreai Innovációs és Üzleti Fórum 70 érdeklődő cég részvételével

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal), a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH), a Korea Institute For Advancement of Technology (KIAT), a Korea International Trade Association (KITA) és a Korea Trade-Investment Promotion Agency (KOTRA) közös szervezésében, 20 dél-koreai és 50 magyar cég részvételével eredményes innovációs és üzleti fórumot tartottak, amelyen jövőbeli együttműködő partnerek ismerkedhettek meg a kutatási, fejlesztési, innovációs és üzleti lehetőségek feltételrendszerével

Az eseményt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter nyitotta meg, valamint köszöntőt mondott Dr. Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke, Tae-Hee WOO a Kereskedelmi, Ipar- és Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Ducsai-Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója, és Jung Gwan KIM a KITA ügyvezető alelnöke.

A két ország közötti diplomáciai és gazdasági kapcsolatok több mint 25 éves múltra tekintenek vissza, a közös kereskedelmi, technológiai és tudományos tevékenységek pedig egyre szorosabbá válnak. Az elmúlt években 2 milliárd dollárnyi tőke érkezett országunkba Dél-Koreából, a koreai cégek pedig közel 23 ezer embernek adnak munkát hazánkban. Szijjártó Péter beszédében kiemelte, ez a mai Fórum tökéletes alkalomként szolgálhat arra, hogy az ország képviselői megosszák egymással tapasztalataikat és előmozdítsák további együttműködésüket a technológia, beruházás és kereskedelem területén.

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke köszöntőjében örömmel üdvözölte, hogy egyre intenzívebb az együttműködés a két ország kutatói, fejlesztői és innovátorai között azóta, hogy 2010-ben a koreai-magyar közös kutatólaboratóriumok létrehozásával Korea Magyarországon kezdte el kiépíteni tudományos kutatásainak európai hídfőállását. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a hazai katalizátora kíván lenni annak a folyamatnak, hogy az innovációs lánc valamennyi szereplőjével értékteremtő fejlesztési és innovációs programokban alakuljon ki együttműködés. Ezt erősítendő, az NKFI Hivatal még az idén meghirdeti bilaterális TéT pályázatát, mely a két ország közötti kutatócseréket támogatja. A Hivatal által koordinált, az idei évben hazai pályázati forrással is megerősített EUREKA illetve EUROSTARS programok ugyancsak kiváló lehetőséget teremtenek a magyar-koreai együttműködések ösztönzésére, közös innovatív projektek elindítására– mondta Pálinkás József nyitóbeszédében.

A technológia és innováció területén kialakított korábbi sikeres együttműködésre jó példa egy innovatív magyar startup, az OptoForce Kft. közelmúltbeli sikere Dél-Koreában. A cég optikai elven működő erőmérő szenzorok fejlesztésével foglalkozik, több koreai intézmény számára is szállít precíziós mérőműszereket. A világ egyik legnagyobb, dél-koreai elektronikai konszernje számára készült szenzorokat a napokban készül kiszállítani a vállalkozás - ezeket a következő generációs ipari robotokban tervezik felhasználni.

Fotó: Kovács Márton KKM

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény