FőoldalÜzletKhalaf Ahmad Al Habtoor nyitotta meg a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központot Dubai-ban
2015. március 17., kedd ::

Khalaf Ahmad Al Habtoor nyitotta meg a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központot Dubai-ban

Khalaf Ahmad Al Habtoor úr volt a díszvendége a Kereskedelmi és Kulturális Központ avató ünnepségének és ő vágta át a szalagot is Dubaiban, a Palm Jumeirah-ban. Balogh Sándor, a HTCC alapító elnöke köszöntő beszédében bemutatta a Központot és reményét fejezte ki, hogy jelentős szerepet fog játszani a helyi magyar közösség életében is

A vasárnap, a '48-as forradalom napján átadott Központ fontos szerepet fog játszani a kétoldalú kapcsolatok kiszélesítésében az Egyesült Arab emirátusokkal.

Al Habtoor úr a szalagátvágás után hivatalosan is megnyitotta a Központot, melyben a magyar és az arab cégek, vállalkozók kereshetnek potenciális partnereket egymás országából.

"A mai megnyitó fontos mérföldkő," mondta Balogh. "Célunk, hogy segítsük a vállalkozásokat egymás megtalálásában."

Al Habtoor elmondta, hogy a párbeszéd nagyon fontos, hogy a HTCC sikert érjen el, de hozzátette, hogy a promóció talán még fontosabb. „Említettem a magyar miniszterelnöknek és a külügyminiszternek, hogy jöjjenek el Abu Dhabi-ba, hívják meg vezetőinket Budapestre, hogy a saját szemükkel lássák a Magyarországon elérhető lehetőségeket. Ez az ország gazdag történelmében, kultúrájában és természeti szépségeiben."

Hozzátette, „Én is szeretném, ha több magyarországi vállalkozás jönne az Egyesült Arab Emírségekbe. A lehetőségek szinte végtelenek számos ágazatban. Ami megkülönböztet minket a nyugati országoktól az, hogy az Egyesült Arab Emírségekben a vezetés hihetetlen módon támogatja a vállalkozásokat. Én vagyok a bizonyíték erre. Cégem mottója "Fejlődjünk az Egyesült Arab Emírségekkel", dolgozzunk együtt országaink fejlődőséért. Ez a mi sikerünk titka"

Az Al Habtoor Group elnöke rámutatott, hogy a két ország közötti utazás nagyon egyszerű, három légitársaság is kínál közvetlen járatokat a fővárosok között.

Az Al Habtoor Group-nak két szállodája is van Budapesten, a Le Méridien és az InterContinental Hotel.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény