FőoldalÜzletTisztújítás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén
2015. március 11., szerda ::

Tisztújítás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén

2015. március 9-én került sor Budapesten, a Hotel Aquincumban a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2014. évet záró, tisztújító közgyűlésére. A közgyűlés elfogadta a 2014. évről szóló beszámolót, és négy évre Dr. Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem rektorát, újraválasztotta elnöknek, míg általános elnök-helyettesnek Greiner Istvánt, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgatóját választották újra

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke − a közgyűlés vendége – többek között arról beszélt, hogy a Nemzeti, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére történő kifizetések nem támogatásoknak, hanem beruházásoknak tekintendők. A H2020 program keretében pályázható 700 milliárd forint mellett a kormányzat még évente ~75 milliárd forintot tud hozzátenni a hazai kutatási, fejlesztési innovációs pályázatokhoz, de az EU-val összhangban egy elvárás van: a program végén egy kész terméknek vagy szolgáltatásnak kell megvalósulnia. Az alapkutatások továbbra is finanszírozásra kerülnek a régi OTKA-rendszerhez hasonló felépítésben.

A Szövetség 2014-es Média díját Lentulai Krisztián, a Lánchíd Rádió szerkesztő-műsorvezetője vehette át T-dosszié című műsoráért.

A közgyűlés elfogadta a 2014. évről szóló beszámolót. Érdekérvényesítő tevékenysége során a hazai K+F, ill. innovációs tevékenységgel kapcsolatban a 2014. évben 12 alkalommal adott ki véleményt, ill. állásfoglalást az Innovációs Szövetség. Ezek közül kiemelendő a „Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (S3) tervezet"-ről és a „Fokozatváltás a felsőoktatásban" című anyagról adott szakértői vélemények.

Több ismert, országos jelentőségű, innovációt népszerűsítő rendezvényt is szervezett a MISZ a 2014. évben, mint pl.:

  • a 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt,
  • a 22. Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot.

A közgyűlés – titkos szavazással – négy évre Dr. Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem rektorát, újraválasztotta elnöknek, míg általános elnök-helyettesnek Greiner Istvánt, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgatóját választották újra.

A közgyűlés további 6 alelnököt, 6 elnökségi tagot, 30 választmányi tagot és 4 tagból álló Felügyelő Bizottságot választott.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény