FőoldalÜzletA kék LED felfedezői kapták az idei fizikai Nobel-díjat
2014. október 14., kedd ::

A kék LED felfedezői kapták az idei fizikai Nobel-díjat

Akaszaki Iszamu, Amano Hirosi és Nakamura Sudzsi a világítás- és kijelzőtechnológiát forradalmasító felfedezésért az elismerésen túl 1,1 millió dollárnak megfelelő összegen osztozhat

Az 1990-es években felfedezett fényforrás jelentősége vitathatatlan: ez tette lehetővé, hogy a hatvanas években már elérhető piros és zöld LED-ekkel kombinálva fehér fényt hozzanak létre, ezzel pedig a kutatók új fejezetet nyitottak a világítástechnológiában.

A tudományos közösség mintegy három évtizeden keresztül próbálkozott az elfogadható fényességű kék LED előállításával, sikertelenül, végül 1994-ben villant fel először a nagyközönség előtt a kék fényű dióda. A kék fényt kibocsátó LED-hez ugyanis olyan kifinomult félvezető anyagokra és gyártási technológiákra volt szükség, amelyek csak a kilencvenes években váltak elérhetővé. A tudósok nagyjából egy évtizedes kutatás után jöttek rá, hogy gallium-nitrid használatával kék fényt hozhatnak létre, alumínium és indium hozzáadásával pedig az energiahatékonyságot növelhetik. A kék szín megjelenésével megnyílt az út a fehér LED-ek gyártása előtt is, amelyek sokkal energiahatékonyabb, azaz takarékosabb világítási megoldások létrehozását teszik lehetővé, mint a hagyományos izzók vagy a fénycsövek. A technológia ráadásul sokkal hosszabb élettartamú és veszélyes vegyianyagoktól mentes, biztonságosabb fényforrások előállítását teszi lehetővé.

Akaszaki Iszamu 1929. január 30-án született Csiranban. 1952-ben a Kiotói Egyetemen diplomázott, 1964-ben a Nagojai Egyetemen doktorált. A nagojai Meidzso Egyetem tanára. A LED-technológiát az 1960-as évek óta kutatja. 2009-ben megkapta a rangos Kiotó-díjat.
A bejelentést követően tartott sajtótájékoztatóján a fiataloknak, azt javasolta, hogy összpontosítsák kutatásaikat arra, amiben hisznek, akkor is, ha nem érnek el hamar eredményeket. Visszaemlékezett arra, hogy sokszor azt mondták neki, kutatásai nem fognak eredményre vezetni a 20. században. „De én soha nem éreztem így, csak csináltam, amit jónak láttam" - mondta.

Amano Hirosi 1960. szeptember 11-én született Hamamacuban. Tanulmányait a Nagoja Egyetemen végezte, 1992-ig az intézmény kutatója volt, aztán a Meidzso Egyetemen kezdett tanítani. 2010-ben visszatért a Nagojai Egyetemre. 1982-ben kezdett Akaszaki Iszamu mellett dolgozni.

Nakamura Sudzsi 1954. május 22-én született Ikatában, a Tokusimai Egyetemen szerezte diplomáját, majd a Nichia elektronikai vállalatnál kezdett dolgozni, 1993-tól ő vezette a cég kutatási részlegét. A kék LED mellett számos más fejlesztésben vett részt, több mint száz szabadalom fűződik a nevéhez. 1999-től a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i intézményének tanára.

Érdekesség, hogy Nakamura eredetileg mindössze 200 dollárnak megfelelő összeget kapott az őt foglalkoztató vállalattól a találmányért - amelyet az 2005-ben aztán további 8 millió dollárral egészített ki, miután a kutató megnyerte az ügyben a cég ellen indított pert. Nakamura egy évvel később, 2006-ban a Millennium Technology Prize díjat is megkapta a felfedezésért.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény