FőoldalÜzletMagfúzió mindennapos használatra
2014. október 10., péntek ::

Magfúzió mindennapos használatra

Október 9-én ünnepélyes keretek között írták alá az EUROfusion, azaz az „Európai Konzorcium a Fúziós Energia Fejlesztésére" megalapulását deklaráló iratot. Az összefogás keretén belül az EU tagországi kutatóközpontok közös forrásból, eredményeiket megosztva dolgozhatnak együtt. A konzorcium célja a fúziós kutatásokkal 2050-re olyan környezetbarát energiaforrást biztosítani, amely hozzájárul a világ egyre növekvő energiaigényének kielégítéséhez

A kutatási program előkészületeként 2012-ben az európai kutatóközpontok közösen felvázolták azt a részletes programot, amelynek pontjait követve 2050-re megvalósíthatják a fúziós energia mindennapos használatát. Az „Ütemterv a fúziós energia megvalósításához" tervezet két fő célja, hogy a kísérletek alapos előkészítésével biztosítsák a még épülő ITER kísérleti reaktor legmegfelelőbb kihasználását és annak kutatási eredményeire építve kidolgozzák a 2050-re tervezett DEMO demonstrációs erőmű koncepcióját. A ma létező legsikeresebb kísérleti reaktor, az Egyesült Királyság területén található JET 2018-ig az EUROfusion rendelkezésére áll.

A kísérleti és építési tervek kidolgozása a Horizont 2020 elnevezésű EU keretprogramban együttműködő egyetemek és kutatóközpontok feladata, a tervezési folyamatokba pedig minden eddiginél jobban bevonják a kapcsolódó iparágakat is. Az EURATOM Horizont 2020 program az elkövetkező 5 évben közel fél milliárd euróval fog hozzájárulni az EUROfusion kutatásaihoz, illetve hasonló mértékű támogatást várnak a tagállamoktól is kutatószemélyzet és más, nem anyagi segítség formájában. A Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói évi nagyjából 200 millió forintnyi támogatást kapnak.

Az Európai Bizottság az Európai Parlament és a résztvevő laboratóriumok magas rangú képviselőivel közösen ünnepelte az EUROfusion-t finanszírozó Fúziós Program Támogatási Megállapodásának aláírását 2014. október 9-én, a brüsszeli Solvay Library-ben. Az eseményen többek között részt vett és beszédet mondott Günther Oettinger, az Európai Bizottság alelnöke, Dr. Siegler András, az Európai Bizottság Kutatás és innováció főigazgatóságának főigazgatója, illetve részt vett Dr. Zoletnik Sándor, a Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa is. A konzorcium alapjául szolgáló megállapodás az EFDA (Európai Fúziós Fejlesztési Megállapodás) és további közel harminc európai kutatóintézettel kötött kétoldalú megállapodás helyébe lép.

További információ

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény