FőoldalÜzletAugusztusban kissé nőtt az üzleti, de csökkent a fogyasztói bizalom
2014. augusztus 25., hétfő ::

Augusztusban kissé nőtt az üzleti, de csökkent a fogyasztói bizalom

Augusztusban a GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke lényegében nem változott az előző hónaphoz képest. Mindez ellentétes folyamatok eredményeként alakult így. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti kilátások enyhén javultak, míg a fogyasztói várakozások romlottak

Az üzleti szférán belül augusztusban a kereskedelemi cégek várakozásai határozottan, az ipariaké hibahatáron belül javultak, míg az építőipar és a szolgáltatások területén nem következett be érdemi változás. Az ipari bizalmi index augusztusban kissé felfelé korrigált, ami a május óta tartó csökkenést figyelembe véve, kedvező fejlemény. A rendelésállományok megítélései és a termelési várakozások egyaránt javultak, míg a készletállomány értékelése stagnált. Az építőipari bizalmi index értéke augusztusban hibahatáron belül csökkent, azaz csak egy icipicit maradt el az előző havi, tizenkét éves csúcsot jelentő szinttől. Az előző háromhavi termelés megítélése ugyan számottevően romlott, de a rendelésállományé enyhén javult. A kereskedelemben az eladási pozíció megítélése emelkedő készletszint mellett javult, míg a rendelések várható alakulásában erőteljes pozitív változás következett be. A szolgáltatói bizalmi index augusztusban lényegében nem változott. Az elmúlt időszak üzletmenetéről megfogalmazott vélemény alig változott, míg a következő negyedévben várható értékesítési lehetőségeket némileg borúlátóbban ítélték meg, mint júliusban.

A legtöbb ágazatban szinte azonos az áremelésre és árcsökkentésre törekvők aránya, s augusztusban mindegyik ágazatban csökkent az inflációs várakozás. Hasonló a helyzet a lakossági várakozások esetében is. A foglalkoztatási szándék - az építőipar kivételével – minden ágazatban javult. A létszámbővítést tervezők aránya az összes vizsgált ágazatban meghaladta meg a csökkenést tervezőkét. A magyar gazdaság kilátásairól alkotott vélemény a lakosság körében és mind a négy ágazatban számottevően romlott, az üzleti szférában a derű és borúlátók aránya már nem tér el jelentősen egymástól.

A GKI fogyasztói bizalmi index - háromhavi stagnálás után – augusztusban némileg csökkent. A lakosság a következő egy évben várható saját pénzügyi helyzetét és megtakarítási képességét enyhén rosszabbnak ítélte, mint az előző hónapban. Emellett valamelyest erősödött a munkanélküliségtől való félelem.

Módszertani magyarázat:

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI-Erste konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.
Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közlünk, ami megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.
A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény