FőoldalÜzletÉlénkülés a félvezetők globális piacán
2014. augusztus 13., szerda ::

Élénkülés a félvezetők globális piacán

A Semiconductor Industry Association (SIA) legújabb jelentése szerint a félvezetőgyártó cégek a globális piac élénkülésének örülhetnek

A World Semiconductor Trade Statistics számai szerint a növekedés ráadásul legalább még két évig kitart.

A félvezetőipar vezető cégeit tömörítő szervezet kimutatásai szerint 2014 júniusa volt minden idők legjobb hónapja az iparágnak: 27,6 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte. Ez 2,6 százalékkal magasabb az egy hónappal korábbi, és 10,8 százalékkal az egy évvel korábbi bevételeknél. Az idei második negyedévben az értékesítések értéke elérte a 82,7 milliárd dollárt, ami 10,8 százalékkal haladja meg a 2013 második negyedévi forgalmat. Féléves összevetésben még nagyobb a növekedés: 2014 első hat hónapjában 11,1 százalékkal nőttek az eladások az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A bővülés az ez évi első negyedévhez képest is imponáló, 5,4 százalék.

A szervezet felmérése szerint minden régióban nőttek az értékesítések. Ha csak a júniusi adatokat nézzük, például Amerikában és Európában egyaránt 12,1 százalékkal, az Ázsiát és a Csendes-óceánt magában foglaló régióban 10,5 százalékkal, Japánban 8,2 százalékkal nagyobb eladást összesítettek, mint tavaly júniusban. Hasonlóképpen pozitív képet mutat az előző hónaphoz, tehát májushoz viszonyított eredmény: Amerika 4,9 százalékkal, Ázsia–Csendes-óceán, valamint Japán 2,1 százalékkal, Európa 1,9 százalékkal bővült.

A jó negyedéves eredmények visszaigazolták a szervezet áprilisban vaskosan módosított előrejelzését: éves szinten várt 4,1 százalékos növekedési előrejelzésüket akkor módosították 6,5 százalékra. Brian Toohey, a SIA elnök-vezérigazgatója az idei, tartósnak ígérkező jó teljesítmény mögött több tényezőt lát. Segítette a gyártókat, hogy a félvezetők ára magasan maradt, valamint hogy a válságciklusok hatására az iparágban lezajlott némi konszolidáció. Bár a PC-piac zsugorodott, azt a félvezetőgyártók szempontjából bőven tudta ellensúlyozni a tabletpiac bővülése. A további jövőt is bizakodóan ítéli meg a szervezet vezetője. Egyre több chip kell ugyanis az autógyártóknak a különböző intelligens vezérlő eszközökhöz, szintén egyre nagyobb felvevő piacot jelentenek az orvosi eszközök gyártói, sőt az Internet of Things is növeli a keresletet. (E témában ld korábbi cikkünket) Ezek alapján nem csak 2014-re, hanem 2015-16-ra is intenzív piacbővülést vár a szakember.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény