FőoldalÜzletHatékonyabb ügykezelés a NIH-nél Uniós támogatásból
2014. június 06., péntek ::

Hatékonyabb ügykezelés a NIH-nél Uniós támogatásból

A NIH az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló „Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására" című pályázaton elnyert 238 millió forintos támogatásból megújította belső folyamatait, egyszerűsítette ügymenetét, és bővítette a Hivatal által nyújtott szolgáltatások körét

A NIH a kutatás-fejlesztés és az innováció területén olyan államigazgatási együttműködési struktúrákat, kooperációs hálózatokat és innovációs elemző, szolgáltató kapacitásokat épít ki és működtet, amelyek Magyarország és az EU gazdaságstratégiai céljainak megvalósítása érdekében elősegítik a nemzeti innovációs rendszer szereplőinek munkáját és a hazai, illetve nemzetközi együttműködések kialakítását.

Az elnyert támogatásból a NIH informatikai eszközparkja teljes körűen megújult. A projekt során lezajlott fejlesztésekkel bevezetésre került az elektronikus dokumentumkezelés, lehetővé teszi a papírmentes ügymenetet, egyben jó gyakorlatként szolgálhat az államigazgatási intézmények számára.

Az EKOP projekt keretében - a NIH által már korábban kifejlesztett és működtetett Kaleidoszkóp információs rendszer - működése is új elemekkel bővült. A rendszer belső működésének hatékonyabbá tétele mellett a már meglévő K+F projekt, kutatási infrastruktúra, KFI szolgáltató és vállalati KFI regiszter adatbázisok további adatforrásokkal egészültek ki. Ezek közül a legfontosabb a NEKIFUT Regiszter új pályázati rendszerének kialakítása, mely lehetővé teszi a hazai kutatási infrastruktúrák egységes adatbázisának folyamatos frissülését. Emellett sor került a Hivatal ügyfélkezelő folyamatainak modernizálására egy támogató rendszer bevezetésével.

A projekt megvalósításával a Hivatal jelentős lépést tett egyrészt a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program célkitűzésében foglaltak, másrészt a nemzeti innovációs ökoszisztéma szereplőinek hatékony támogatása felé.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény