FőoldalÜzletÜzemlátogatás a Paksi Atomerőműben
2013. december 05., csütörtök ::

Üzemlátogatás a Paksi Atomerőműben

Az Energetikai Szakkollégium Jendrassik György emlékfélévének második üzemlátogatását a Paksi Atomerőműbe szervezte. A korábbi félévekhez hasonlóan idén is két programcsoportra lehetett jelentkezni: az egyik a Tájékoztató és Látogató Központot, az üzemi területet és vele együtt a 4-es blokk látogatófolyosóját, valamint az Atomenergetikai Múzeumot, a második pedig a Karbantartó Gyakorló Központot, a Szimulátor Központot és az Atomenergetikai Múzeumot foglalta magába

A Paksi Atomerőmű hazánk egyetlen atomerőműveként az ország energiafogyasztásának közel 40%-át biztosítja. Az erőműben üzemelő négy blokk közül az elsőt 1982-ben kapcsolták a hálózatra, míg az utolsó, negyedik blokkot 1987-ben. A 2009-ig folyamatosan zajló teljesítménynövelés következtében a blokkok teljesítményét 440 MW-ról 500 MW-ra emelték meg.

A látogatást reggel 9 órakor kezdtük, ki-ki a saját programcsoportjának megfelelő helyen.

Az első programcsoportra jelentkezők tehát a Látogatóközpontban kezdték meg az üzemlátogatást. Itt interaktív módon ismerkedhettek meg az atomenergiával, az ehhez kapcsolódó alapfogalmakkal, valamint a Paksi Atomerőmű felépítésével, működésével. Részletesen elmagyarázták és bemutatták, hogy életünk során hol érhet minket radioaktív sugárzás, és ez mekkora dózist jelent. A látogatók megtudták például, hogy egy repülőút alkalmával a háttérsugárzás 12-szerese éri az embert.

A csoport ezek után belépett az üzemi területre, amin belül is a 4-es blokkot vették célba. Itt elsőként megnézhették, amit a másik csoport „csak" a Szimulátor Központban láthatott, a vezénylőtermet. A résztvevőkre ezután egy kisebb túra várt, melynek célállomása a 33 méter magasan található, reaktoroldali látogatófolyosó volt. Innen – biztonságos körülmények mellett – látható maga a reaktorcsarnok. A primer kör után következett a szekunder kör, ahol testközelből megnézhették, milyen és mekkora berendezések kellenek ahhoz, hogy a pár méterrel odébb felszabaduló hőenergiából mechanikai energiát állítsunk elő.

Ebéd előtt a csoport továbbindult a pár évvel ezelőtt átadott Atomenergetikai Múzeumba. A múzeumban folyamatosan találkozhatunk újdonságokkal, kezdésként például az idén, a már nyugdíjas alkalmazottaktól kapott emléktárgyakat, relikviákat tekinthettük meg. Magát a múzeumot 6 nagyobb részre oszthatjuk fel:

a világon egyedülálló nukleáris energetikát és hozzá kapcsolódó könyveket tartalmazó könyvtárra;
az erőmű informatikai és kommunikációs rendszerének fejlődését bemutató kiállításra;
az atomerőműhöz kapcsolódó emléktárgyakat bemutató vitrinsorra;
a különböző védőfelszerelések, monitoring és mérőeszközök történelmét bemutató részre;
az erőmű különböző egységeit részletező kiállító teremre; a Magyarországon található nukleáris technikával foglalkozó intézmények rövid bemutatására szolgáló emeleti részre;
az erőmű és környezetét ismertető természetfotó-kiállításra.

A második programcsoportra jelentkező érdeklődők a Karbantartó Gyakorló Központban (KGYK) kezdték meg a látogatást. Bevezetésként elmondták, hogy az itt található berendezések egy lengyel, félbehagyott atomerőműből származnak, melyeket az Atomerőmű oktatás céljából vásárolt meg. Mára egyedülálló oktató és gyakorló központot építettek ki, ahova a világ minden tájáról érkeznek szakemberek oktatásra, továbbképzésre. Első lépésként mindenki cipővédőt, illetve köpenyt húzott magára, majd röviden ismertették velünk egy sematikus ábra alapján az atomerőmű működését. A KGYK-ban látható berendezések közül elsőként egy olyan hőcserélőt tekinthettünk meg, melyből az erőműben blokkonként 6 db működik. Mindenkinek újdonságot jelentett, hogy a hőcserélőt nemcsak kívülről, hanem belülről is megfigyelhettük. Ezek után testközelből nézhettük meg a reaktor különböző részeit, illetve tüzetesen szemügyre vettük a fűtőelemköteg egyes rétegeit is. Zárásként a szerelőcsarnokot, illetve az itt található gépészoldali berendezéseket tekintettük meg.

Ezt követően a csoport a már említett Atomenergetikai Múzeumot járhatta körbe.

Ebéd után látogatásunk befejezéseként a Szimulátor Központot nézhettük meg. Mivel a Központ az üzemi területen belül helyezkedik el, ezért ide csak a szigorú biztonsági szabályok betartása mellett jutottunk be. Megtudtuk, hogy az 1989-es átadás óta a blokkoknál dolgozó operátorok ezen gyakorolják az esetlegesen fellépő veszélyhelyzetek kezelését. Ezen felül minden évben kétszer kötelező tanfolyamon vesznek részt szakértelmük szinten tartása, továbbfejlesztése végett, majd az így megszerzett ismeretekből vizsgát is kell tenniük. A központ felépítése ennek megfelelően néhány apróságtól eltekintve teljesen megfelel a blokkok irányítótermeinek. A látogatás alatt megtapasztalhattuk, hogy egy esetleges üzemzavar esetén mit látnak, illetve hallanak az éppen ügyeletes operátorok, valamint hogy mennyi kijelző, szintjelző, séma és gomb között kell eligazodniuk.

Az érdeklődők idén is egy érdekes, élményekkel teli üzemlátogatáson vehettek részt, a vezetőink mindenhol rengeteg izgalmas dolgot meséltek, illetve a felmerülő kérdésekre is készségesen válaszoltak. Ezúton is köszönjük a Paksi Atomerőműnek a látogatáshoz való hozzájárulást és a csoportok fogadását!

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény