FőoldalÜzletKutatók Éjszakája a Pannon Egyetemen
2013. október 03., csütörtök ::

Kutatók Éjszakája a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem már több éve aktív résztvevője a Kutatók Éjszakája országos hatókörű rendezvénysorozatának. Az egyetem öt kara két városban, Veszprémben és Keszthelyen várta a tudomány iránt érdeklődőket

A Gazdaságtudományi Kar Gazdasági Játékfesztivállal és Offline Facebook Parkkal szórakoztatta a program látogatóit. Az ismert közösségi oldal különféle alkalmazásait lehetett kipróbálni a való életben, valamint néhány szakmai kérdést megválaszolva kari ajándékokat nyerhettek a legügyesebbek. A középiskolai osztályoknak szóló játékon a legeredményesebb a veszprémi Lovassy László Gimnázium 13. C osztálya volt, akik a Gazdaságtudományi Kar felajánlásából megnyerték érettségi tablójuk elkészítését.
A Mérnöki Kar Nyitott Karral várunk! programján több laboratóriumba nyertek betekintést a látogatók, melyek során megismerhették a fizikai-kémiai folyamatokat, a kari tudományos eredményeket és kísérleteket. Kísérő programként dr. Szabó Róbert: „Lakható bolygók keresése távoli csillagok körül" című előadását hallgathatták meg. Junior Mérnöki Diplomát 172-en vettek át a túra végén.
A Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Kalandozás a nyelvek és kultúrák világában címmel 2 helyszínen tartott előadásokat a veszprémi kampuszon. A várban fiatal előadók ismeretterjesztő előadásait hallgathatták meg a nyelvészet és a nyelvtudományok területeiről. A másik helyszínen egyetemi oktatók tartottak előadásokat a táplálkozási zavarok és szokások, az informális tanulás és a filmek kapcsolata és a vár kertjei témakörökben.
A Műszaki Informatikai Kar által szervezett programon 11 emeletnyi érdekességgel várták az érdeklődőket. Az Informatikusok éjszakáján betekintést nyerhettek többek között a Robotlaborba, a Fényszobába, az Egészségügyi Informatikai Kutató-Fejlesztő Központba, kipróbálhatták a kar által fejlesztett műszereket, gépeket, továbbá a kari kutatásokról szóló előadásokat és bemutatókat hallgathattak meg a kar oktatóitól.
A Georgikon Kar Keszthelyen Éjjel-nappal Georgikon elnevezésű programsorozattal várta az agrártudományok iránt érdeklődőket, akik részt vehettek trófea- és vadászfegyver bemutatón, ásvány- és talajbemutatón, valamint mikrofotók megtekintésén. Az este folyamán a kar oktatói három előadást tartottak a lakossági táplálkozásról, a Keszthelyi-hegység tájarculat változásáról, és a kertekben rejlő varázslatokról.
A látványos programokon több száz gyermek, fiatal és felnőtt vett részt, akik a késő esti órákig kitartó érdeklődéssel követték végig a rendezvényt.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény