FőoldalÜzletVeszélyes virtuális játszóterek
2013. június 19., szerda ::

Veszélyes virtuális játszóterek

A nyári szünetben emelkedik a gyermekek számítógép előtt töltött órák száma is. Ami a tanév ideje alatt még segítség a tanulásban, az már nyáron a legnagyobb veszélyforrás is lehet a gyermekek számára, hiszen egyedül, felügyelet nélkül interneteznek. A különböző fenyegetések, a már jól ismert vírusok és csalások, megfelelő köntösbe burkolva nem csak a gyermekeket, de még a szülőket is fenyegethetik

A mai háztartásokban egyre több és több eszköz található meg, amelyek segítségével a gyerekek könnyen elérhetik a világhálót és a nap 24 órájában online tudnak lenni. A B2B International és a Kaspersky Lab közös, áprilisi felmérése szerint minden család tulajdonában legalább két vagy három PC vagy laptop található, valamint legalább egy vagy kettő okostelefon vagy tablet. A felmérésből továbbá kiderült, hogy a gyermekek többsége igen aktívan használja ezeket az eszközöket, mindenféle szülői felügyelet nélkül.

A Kaspersky Lab közzétette elemzését, amelyet a Parental Control keretei közt végzett el. A felmérésből kiderült, hogy 2013 első felében a következő veszélyforrások voltak a legvonzóbbak a gyermekek számára:

  • Közösségi oldalak (31,26%)
  • Erotikus tartalmú weboldalak (16,83%)
  • Online webshopok (16,65%)
  • Chat és más különböző fórumok (8,09%)
  • E-mail rendszerek (7,39%)
  • Internetes játékok (3,19%)

Habár a gyermekek lehetőségei országonként igen eltérőek, a kutatásból jól látható, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az erotikus tartalmú oldalak vezetik az első helyet több mint 22 százalékkal, a második helyen az online webáruházak állnak közel 20 százalékkal, majd a harmadik helyet a közösségi oldalak szerezték meg 18,8 százalékkal. Hasonló a helyzet az Egyesült Királyságban is, ahol az első három helyet ugyancsak az erotikus tartalmú oldalak (23,27%), az online webáruházak (19,59%) és a közösségi oldalak (16,14%) foglalták el. Az egyetlen különbség az, hogy a gyermekek az Egyesült Királyságban inkább casual játékokkal játszanak (5,94%), valamint chat és a fórum felületeken (4,84%) vannak jobban jelen. A Németországban végzett felmérés kimutatta, hogy az első helyen ugyancsak az erotikus tartalmú oldalak állnak (25,66%), valamint az online webáruházakat részesítik előnyben (20,68%), amelyet a közösségi oldalak (18,29%) követnek.

Azonban más a helyzet Japánban, ahol a fiatalabb generáció inkább a chat felületeken keresi a társaságot (34,25%), amelyek a közösségi oldalak funkcióit helyettesítik (10,59%), amely így a negyedik helyre került a sziget országban. Az erotikus tartalmú oldalak a második helyet foglalták el 23,25 százalékkal, amelyet az online webáruházak követtek 16,89 százalékkal.

„Mint minden esetben a megelőzés a legjobb módszer, hogy elkerüljük a nem várt és kellemetlen támadásokat. De ez az elv megköveteli a fejlett vírusvédelmi eszközök használatát, mint amilyen a Parent Control is. A mai modern világban a gyermekek bármilyen információhoz könnyen hozzájuthatnak, ugyanakkor ők különösen sérülékenyek, ami a csalásokat és visszaéléseket illeti. Ezért is van szükség egy biztonságos védelmi technológiára, amely megvédi a gyermekeket a nem kívánatos tartalmaktól." - mondta Konstantin Ignatyev, a Kaspersky Lab webtartalmakért felelős kutatócsoport vezetője.

A Kaspersky Lab honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény