FőoldalÜzletLezárult a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második szakasza
2013. május 15., szerda ::

Lezárult a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny második szakasza

A Magyar Innovációs Szövetség, az EMMI és az MTVA közreműködésével meghirdetett verseny keretében kiválasztott fiatalok mutatkoznak be az Akvárium Klubban. A 20 év alatti korosztály számára kiírt verseny ösztöndíjalapja közel 2,5 millió forint, melyből az első és második helyezett fiatalok tanárai is elismerésben részesülnek

A 2013. május 3-i határidőre, a 72 második fordulóba továbbjutott pályázatból 59 pályamunka kidolgozása fejeződött be. Ebből 34-en egyénileg, míg 25-en csapatban dolgozták ki, valósították meg innovatív ötletüket. A legnépszerűbb szakterületek, a biológiai, az informatikai, egyéni, újszerű mobil alkalmazások, illetve műszaki jellegű témák voltak. A fiatalok a beadás után az elkészült prototípusokat, modelleket működés közben is bemutatják a zsűritagoknak, valamint beszámolnak a tudományos kutatásaik során elért eredményeikről is.

A bírálóbizottság Prof. Ormos Pál, az MTA SZBK főigazgatójának vezetésével 2013. május 15-én, testületileg hozza meg a végleges döntést, és választja ki a 2012. év legtehetségesebb fiataljait.

A legjobbnak, leglátványosabbnak ítélt 20 pályamunkát – nagy rendezvény keretében - az érdeklődők június 10-11-én, 10:00 és 18:00 között tekinthetik meg az Akvárium Klubban (1051 Budapest, Erzsébet tér 14.).

Június 11-én pedig ugyanitt nyitja meg kapuit a Magyar Innovációs Techshow is, ezáltal lehetőség lesz a 20 év alatti fiatal tudósok, és a már hivatásszerűen a fejlesztéssel foglalkozó kutatók munkájának és eredményeinek összehasonlítására.

A projekt az NFM által kezelt Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból nyújtott főtámogatással valósul meg.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény