FőoldalÜzletGyorsjelentés az Inteltől
2013. január 22., kedd ::

Gyorsjelentés az Inteltől

Nem túl kedvezőek a chip-gyártó kilátásai, úgy látszik, nem tud megküzdeni a PC-piac gyengélkedésével

A világ vezető chip-gyártójának forgalma – a cég legfrissebb gyorsjelentése szerint – immár a második negyedéve csökkent. Az október és december közötti három hónapban a vállalat 13,5 milliárd dolláros árbevételt ért el, ami 3 százalékkal marad el az egy esztendővel korábbitól. Az Intel nyeresége is csökkent: a 2,47 milliárdos profit a tavalyinál bő negyedével kevesebb.

A befektetők kifejezetten csalódottan fogadták az Intel híreit, minden bizonnyal a kedvezőnek éppen nem nevezhető kilátások miatt. A társaságnak nagyon komoly problémát jelent a PC-piac szűkülése. Ebben a szegmensben ugyanis a cég globális részesedése meghaladja a 80 százalékot, s így az eladások itt tapasztalt visszaesését az okostelefon és táblagép szektor növekedése – ahol jóval gyengébb az Intel – nem képes kompenzálni.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény