FőoldalÜzletMár majdnem varázspálca
2012. július 20., péntek ::

Már majdnem varázspálca

Az LG Magic Remote mozgásérzékelős távvezérlőjével úgy irányíthatjuk tévénket, vagy navigálhatunk a Smart funkciók között, mint egy egérrel a számítógépünkön. A hangfelismerés, a görgetés, a mozdulatvezérlés és a rámutatás funkciókkal egy hihetetlenül egyszerűen használható eszközt kapunk. Hosszú út vezetett azonban az első - a tévét még vezetékkel összekötött változattól - napjaink csúcstechnológiás távirányítóihoz

A tévék, a tévénézési szokások és hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások, eszközök jelenleg is folyamatosan változnak, fejlődnek. A televíziók megjelenésüktől fogva hosszú utat tettek meg a kezdeti fekete-fehér majd a katódcsöves készülékeken át, a mostanában kapható 3D-s, internetkapcsolattal ellátott, alig néhány centi vastag Smart modellekig. A tévék mellett korán megjelent egy eleinte pusztán kényelmi funkcióval bíró kiegészítő eszköz, a távirányító is, amely napjainkban - az elmúlt 60 évben nem tapasztalt - gyökeres változásokon esik át. A tévék és a távirányítók jelenlegi átalakulásához folyamatos innovációra volt szükség, amelyben az LG a kezdetektől fogva oroszlánrészt vállal.

Az első tévékészülékekhez szánt távvezérlőt a Zenith Electronics dobta piacra 1950-ben, ami már a nevével jól körülhatárolta legfőbb funkcióját. A Lazy Bones ("Lustaság") pillanatok alatt népszerű lett, hiszen segítségével a tévénézők a karosszékből ülve is csatornát válthattak, vagy ki-be kapcsolhatták a készüléket. Volt viszont egy hátulütője, ugyanis Lazy Bones még vezetékkel csatlakozott a tévéhez, amire sok panasz érkezett, mert az idősek és a gyerekek folyton megbotlottak benne. Elkezdődött a fejlesztés, és öt éven belül a boltokba került a Zenith Flash-Matic távvezérlője, ami a tévé fotocellájára irányított fénysugárral működött. A készülék megoldotta ugyan a kezdeti problémát a vezetékkel, viszont sajnos a fotocella más fényforrásokra, többek között a napfényre is elég érzékeny volt, ami olykor komikus helyzetekhez vezetett. Erre válaszul 1956-ban bemutatták a Space Command távirányítót, ami már ultrahangos vezérléssel működött, ezáltal lényegesen praktikusabb, kényelmesebb és stabilabb volt, mint elődei. Olyan megbízható volt, hogy az elkövetkezendő 25 évben szinte mindegyik távvezérlőnél ezt a technológiát használták.

Az 1980-as évek elején az iparág áttért az infravörös technológiára, ami nagyon alacsony frekvenciájú fénysugarakon alapszik. Az apró változtatások sokasága, mint például az új dizájnelemek, az újabbnál újabb gombok és az univerzális távvezérlő megjelenésének ellenére az infravörös technológia sem okozott olyan alapvető változást a távvezérlőkben, mint ami napjainkban végbemegy.

A távvezérlő koncepciójának újragondolását a tévék fejlődése tette szükségessé. A közelmúltban a néző és a tévékészülék kapcsolata, valamint az azokon elérhető tartalom gyökeresen megváltozott. A Smart TV-k megjelenése, a különböző eszközök integrációja és a tartalomkezelés nagymértékű változása lényegesen interaktívabbá tette a televíziózás élményét. Az Smart tévék és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások intelligensebb navigáló eszközöket igényelnek, amelyben mára nagy szerep jut az okostelefonokra letölthető távvezérlő (Remote) alkalmazásoknak is. Ma már a tévén nem csak filmeket és tévéműsorokat nézhetünk, hanem komplett alkalmazásokat, adatokat és játékokat tölthetünk le az internetről, vagy egyéb külső forrásból. A tévével történő kommunikáció sokkal inkább kétirányúvá vált, mint korábban, amelyhez sokoldalúbb eszközre van szükség.

Az LG ezekre a legújabb igényekre válaszul alkotta meg Magic Remote mozgásérzékelős távirányítóját, amellyel gyerekjáték a CINEMA 3D SMART TV-k vezérlése. A mozgásérzékelős távirányító maga is több lépcsős evolúción esett át, a mostani, legújabb változat már a harmadik generációt képviseli. Az ergonomikus, kézbe simuló távirányító használata leginkább egy varázspálcáéra hasonlít, ugyanis a nyíl követi kezünk minden mozdulatát a képernyőn. A készüléken található gombok és görgető segítségével úgy navigálhatunk a tévénk különböző felületein, mint az egérrel a számítógépünkön. Az LG Magic Remote az LG Alkalmazásboltból letölthető egyes játékoknál egy Wii konzol szerepét is betölti, ezzel is tovább bővítve a készülék felhasználási körét.

További információk az LG Magic Remote mozgásérzékelős távirányítóról

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény