FőoldalÜzletLátogatóban a Prettl Electronics Hungária Kft.-nél
2012. február 24., péntek ::

Látogatóban a Prettl Electronics Hungária Kft.-nél

Három eltérô profiljuk (elektronikai gyártás, kábelkonfekcionálás és szolártechnika) mindegyikében a magas minôségi és az egyedi, ill. specifikus termelés dominál a tömeggyártás helyett. Ennek következtében igen széles termékpalettával rendelkeznek

Lapunk régebbi olvasói talán emlékeznek tavaly befejeződött sorozatunkra, amelyben olyan - elsősorban magyar tulajdonú - cégeket mutattunk be, amelyeknél jelentős K+F-munka folyik. Mostani sorozatunkban egy másik, igen fontos területet kívánunk előtérbe helyezni: az elektronikai beszállító cégekét.
Tesszük ezt azért, mert úgy véljük, hogy a magyar tulajdonú elektronikai ipar számára alapvetően két lehetőség mutatkozik a fejlődésre, gyarapodásra. Az egyik a már említett, fokozott K+F-tevékenység, amely elsősorban egy-egy piaci résbe (niche-be) való betörést eredményezheti. A másik az olyan beszállítások köre, amelyekre nem csak a megrendelőtől kapott technológia szolgai használata jellemző, hanem folyamatos termékfejlesztéseket, -korszerűsítéseket is végeznek, így növelve a hozzáadott értéket. Ez egy nagyon fontos eszköze lehet a vevő megtartásának is, hiszen a jól bevált fejlesztő- és megvalósító gárdától senki sem válik meg szívesen.
Elsőként az Érden működő, német tulajdonú Prettl Electronics Hungária Kft.-nél jártunk. Kalauzaink Simon Christian gazdasági ügyvezető és Sebestyén András mérnök-üzletkötő urak voltak.

A vállalatcsoport szerves része

A céget 2008. november 27.-én a PRETTL Electronics AG/Radeberg 100%-os leányvállalataként alapították. Maga a Stuttgart melletti pflulligeni központú nemzetközi csoport közel 60 éve létezik. Kuriózumként érdemes megemlíteni, hogy a cég anyavállalata a volt NDK területén fekvő Radebergben van, és egykor a Robotron gyáraként működött. A magyarországi beruházás több millió eurót tett ki, amihez mintegy 80 millió forint munkahelyteremtő támogatást kaptak.

A kézi és az SMT szerelősor

A telephely kiválasztásában szerepe volt a kedvező infrastruktúrának (M1 és M7 autópályák közelsége), valamint annak, hogy Budapesten és környékén jól képzett munkaerőt találtak. Az Európán a közelmúltban végigsöprő gazdasági válság őket nem sújtotta oly mértékben, mint másokat, így a krízis dacára is meg tudták őrizni dolgozóikat: jelenleg kereken 200 fő (180 fizikai és 20 irodai) alkalmazott dolgozik a gyárban. A cég megalakulása óta nyereséges.
Az Érden megvalósuló termelésre a kis sorozatok, a több lábon állás, a magasabb hozzáadott értékre való törekvés a meghatározó.
Három, eltérő profiljuk (elektronikai gyártás, kábelkonfekcionálás és szolártechnika) mindegyikében a magas minőségi és az egyedi, ill. specifikus termelés dominál a tömeggyártás helyett. Ennek következtében igen széles termékpalettával rendelkeznek. Az elektronikai szerelést kézi módszerrel és SMT gépi szerelősoron egyaránt képesek elvégezni.
A termékek döntő hányada Németországba kerül. A három terméktípusból előállított termékféleségek és darabszámok:

 

A termékeket az alábbi iparágak részére gyártják:

  • Ipari technikák: automatizálás, ipari közösségi és raktárépületek őrzés-védelmi elektronikája, tűzjelző, riasztóberendezések, jeladók, ipari töltőberendezések, fűtés- és klímatechnika, meghajtástechnika stb.
  • Orvosi technikák: orvosi gépek, műszerek, ergométerek.
  • IKT: jeladók, erősítők, audio- és stúdiótechnika.
  • Járműipar: személy- és teherautók, vasút és hajóipar.
  • Energiaipar: napenergia-hasznosítás, szélerőművek, ásványolaj- és gázipari vezetékek felügyelete, energiaszabályozás, vízszintszabályozás és -mérés.

Gyártási innovációs folyamat - a vevőkkel közösen
A cégvezetés felismerte, hogy nem elegendő beszállítóvá válni, meg is kell őrizni ezt a pozíciót, mert ha egyszer önhibából elveszítik ezt a státuszt, akkor nagyon nehéz helyreállítani a szakmai megbecsülést. Hitvallásuk szerint egy megrendelés elnyerése csak egy bizonyos renomé (minőség, megbízhatóság, kiszámíthatóság és rugalmasság) megléte után jöhet szóba, amelyért évek hosszú során kell megdolgozni. Éppen ezért a vevőkkel való együttműködést a cég igyekszik a termék teljes életciklusára kiterjeszteni: az már a tervezési időszakban kezdetét veszi, és az eladást követően is fennmarad.
Ennek legfontosabb lépéseit az ábra mutatja.


A fejlesztési feladatokat a radebergi központban végzik, ahol a "megnyújtott gyártószalag" gyanánt működő érdi üzemmel szorosan együttműködnek, ha az ügyfelek új vagy továbbfejlesztett terméket szeretnének megrendelni tőlük. Ugyanakkor nem csak a németországi központban, de a magyar gyárban is folyamatosan törekednek termékeiknél a fokozott értékteremtésre. Ennek során az elektronikai és az összeszereléstechnikai tapasztalataikra támaszkodnak: a gyártás alatt lévő termékek esetében a vevőkkel közös, a gyártásra vonatkozó innovációs folyamatot alakítanak ki.
Ha pedig új termékről, vagy vevőről van szó, akkor gyakorlatilag a szerződéskötés időszakától kezdve a már hasonló feladatokat elvégzett fejlesztőkollégákat vonják be a folyamatba.
Termelési képességeik rugalmasságára jellemző, hogy az első gyártási minták elkészítésének átlagos átfutási ideje kb. 1 munkahét, de a legbonyolultabbakat is elkészítik 20 nap alatt.

 

Házi szolárcellás energiaközpont szerelése és tesztelése

Méltán büszkék folyamatosan bővülő vevőkörükre és termékpalettájukra, azonban nem állnak meg ezen a ponton. Csökkenteni kívánják az egy-egy projekttől való függőségüket, azt, hogy a megrendelések hullámzása miatt esetleg elbocsátásokra kerüljön sor. Mind rövidebb, mind középtávon céljuk az egészséges és finanszírozható növekedés megtartása, a közép- és kelet-európai piac felépítése, lehetőségeik kiaknázása a szomszédos országokban.
Ezért a kft. a jövőben mind idehaza, mind a közelebbi országok (Ausztria, Svájc, Liechtenstein stb.) piacain további megrendeléseket, akvizíciókat kíván szervezni annak érdekében, hogy elindítsák közvetlen termékértékesítéseiket.
Ehhez kapcsolódóan terveikben szerepel a már megszerzett nemzetközi nagyvállalati (mint például: Bosch, Siemens, General Electric) sikeres auditokon kívül továbbiak elnyerése. Mindez azonban megfelelően szakképzett dolgozókat és rugalmas munkafolyamatokat igényel.

Kiemelt figyelem az alkalmazottak képzésére
A vállalkozásnál tett személyes látogatás során nagyon fontos dologra figyeltünk fel: a dolgozók pontosan meg tudták határozni tevékenységüket, és ha netán valami olyat kérdeztünk, ami nem tartozott szorosan az ő profiljukba, akkor is tárgyszerűen, igényesen válaszoltak.
Tudták, ki mivel foglalkozik, ismerték a termeléshez szélesebb körben köthető fogalmakat is. Látszott, hogy a cég kiemelt figyelmet fordít a dolgozók képzésére minden szinten. Kérdésünkre megtudtuk, hogy az elmúlt év képzési naptára meglehetősen sűrű volt. A folyamatos szakmai továbbképzések mellett nagy hangsúlyt fektetnek a rendszeres minőségügyi és környezetvédelmi oktatáson túl például a német-nyelvoktatásra is.
A gyár vezetői azt vallják: az elektronikai termelésben elengedhetetlen, hogy a dolgozók kövessék az ESD-előírásokat. Ezt azonban sokkal könnyebb elvárni azoktól, akik meg is értik a szabályok mögött rejlő fizikai és műszaki hátteret. Az IPC-szabványok ismerete ugyanúgy hasznos a mindennapi munkában is. Mindkét témában kétszintű oktatás folyik: a termelésben dolgozók alapképzést kapnak, a középvezetők pedig emelt szintű oktatásban részesülnek.
Az egyes irodai munkakörökben a munkatársak is rendszeresen járnak szakmai továbbképzésekre - akár az anyavállalat szervezésében pl. Németországban, akár hazai cégek által szervezett oktatásokra. A műszakvezetők számára élménydús tréninget szerveztek a vezetési ismeretek és kommunikáció témakörében.

Egészségnapon

A dolgozók egészségére is odafigyelnek: nemrégiben - hagyományteremtő szándékkal - "Egészségnapot" rendeztek, ahol közös torna és vitaminbüfé mellett hívták fel a dolgozók figyelmét az egészséges életmód fontosságára. A meghirdetett "Egészségverseny" állását a munkatársak hónapról hónapra nyomon követhetik a faliújságon.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény