FőoldalÜzletÚj ügyvezető igazgató a Canon Hungária élén
2012. március 06., kedd ::

Új ügyvezető igazgató a Canon Hungária élén

A Canon Europe magyarországi leányvállalata új ügyvezető igazgatót nevezett ki Kroó Győző személyében, aki március 1-től irányítja a Canon Hungária Kft-t

A szakember 1983-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának mérés- és műszertechnika szakán, majd 10 évet töltött hardverfejlesztő mérnökként a Központi Fizikai Kutatóintézetében (KFKI). Első vezetői tapasztalatait a Digitalnál szerezte, ahol az értékesítésért felelős kereskedelmi vezetőként dolgozott, majd a cég felvásárlását követően a Compaq direkt értékesítési igazgatójaként folytatta karrierjét. Egy újabb akvizíció során Kroó Győző a vállalattal együtt a HP-hez került, ahol az ipar, a kereskedelem, a közlekedés és közművek területén működő kiemelt ügyfelekért felelt, majd az utóbbi két évben a HP Vállalati Szolgáltatások Divízióját irányította. Az 52 éves ügyvezető négy gyermek édesapja, szabadidejét legszívesebben családja körében, teniszezéssel, zenéléssel és síeléssel tölti.

"Nagyon örültem a felkérésnek és büszkén vállaltam el a cég vezetését. Legfontosabb célom, hogy a Canon jól képzett hazai csapatával együtt tovább erősítsem a vállalat jó hírét, és tovább növeljem partnereink, ügyfeleink és munkatársaink elégedettségét. Szeretném kihasználni a Canon-OCE egyesülésből fakadó szinergiákat, és erősíteni a szolgáltatások szerepét a cég portfóliójában" - mondta Kroó Győző, a Canon Hungária új ügyvezető igazgatója a kinevezése kapcsán.

A Canon Europe honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény